Elégedett, ugyanakkor azon elmélkedik, mi történhetett volna, ha tökéletes első kört fut a Spanyol Nagydíjon a McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button.
Elégedett, ugyanakkor azon elmélkedik, mi történhetett volna, ha tökéletes első kört fut a Spanyol Nagydíjon a McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button.
A 2009-es év világbajnoka az ötödik helyről rajtolt vasárnap délután, és végül harmadikként ért célba, ám elmondása szerint nem teljesen elégedett, hiszen az első kör borzasztóan sikerült számára.
„Az első kör katasztrófa volt” – mondta csalódottan Button.
„Nagyon gyengére sikerült a rajt, három-négy autó lehagyott, illetve kifékezett az 1-es kanyar féktávján. Utána néhányan szélesen fordultak, majd a 3-as kanyarban ugyancsak. Elég frusztráló első kör volt, és eleinte nem sikerült megelőznöm az előttem haladókat.”
„Ahogy sikerült elkapni a fonalat, a tempó jó volt. Szórakoztató verseny volt az első kör után, és nagyszerű, hogy dobogóra állhattam. Jól bizonyítja, hogy a csapat jó munkát végzett és a taktika is remek volt, tehát elégedett vagyok az eredménnyel, de érdekes lett volna látni, hogy mi történik, ha nincsenek gondjaim a rajtnál.”