Button az év brit-, és nemzetközi versenyzője - F1VILÁG.HU

Button az év brit-, és nemzetközi versenyzője

HIRDETÉS

Jenson Button stílusosan zárta az évet, hiszen azt követően, hogy megszerezte a világbajnoki címet, nem csak az év brit-, hanem a nemzetközi versenyzőjévé is választották vasárnap este az Autosport Díjátadó gálán Londonban.

Jenson Button stílusosan zárta az évet, hiszen azt követően, hogy megszerezte a világbajnoki címet, nem csak az év brit-, hanem a nemzetközi versenyzőjévé is választották vasárnap este az Autosport Díjátadó gálán Londonban.

A Brawn GP brit pilótája meseszerűen kezdte az évet, az első hét versenyből hatot megnyert, és bár a szezon második felében visszaesett a teljesítménye, amivel magára húzta ellenfeleit, elég előnye maradt ahhoz, hogy az utolsó előtti állomáson bezsebelje a bajnoki trófeát.

Button először az év brit versenyzőjének járó elismerést vehette át, miután az IndyCar bajnokát, Dario Franchittit, és az IRC győztesét, Kris Meeket is megelőzte.

“A dolgok hatalmas fordulatot vehetnek egy év alatt” – mondta Jenson, miután átvette az első trófeát. “Egy év és két napja, hogy megtudtuk, a Honda kiszáll a Forma-1-ből, és nagyon nem volt egyszerű idejönni egy évvel ezelőtt.”

“Azonban mindannyian nagyon keményen dolgoztunk, és ez lett az eredménye, így nagy köszönet illeti a Brawn csapat összes dolgozóját.”

Button ezt követően még egyszer felmehetett a színpadra, és elmondhatta azt, amit első alkalommal nem tudott elmondani, ugyanis 2004 után ismét ő lett az év nemzetközi versenyzője.

A brit versenyző olyan ellenfeleket győzött le ebben a kategóriában, mint csapattársa, Rubens Barrichello, az IndyCar bajnok, Dario Franchitti, a Forma-1 leköszönő bajnoka, Lewis Hamilton, a GP2 bajnoka, Nico Hülkenberg, és Sebastian Vettel.

“Még soha nem volt egy nyugodt telem az F1-ben. Már hét éve együtt dolgozom a Brawn szakembereivel. Ez az elismerés a mérnökeimé is, akik az asztalomnál ülnek, így hatalmas dicséret illeti őket, köszönök nekik mindant” – tette hozzá Button.

Jenson a jövő évet honfitársa, Hamilton csapattársaként, a McLaren színeiben kezdi meg, ami azt is jelenti, hogy a sportág történetében először versenyez majd egy csapatban az elmúlt két év bajnoka.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!