Button bajnoki esélyessé lépett elő 2009-ben

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint az új pontrendszer komoly segítséget jelenthet Jenson Buttonnak, aki akár bajnoki esélyessé is előléphet, amennyiben a Brawn GP folytatni tudja szárnyalását az első versenyeken.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint az új pontrendszer komoly segítséget jelenthet Jenson Buttonnak, aki akár bajnoki esélyessé is előléphet, amennyiben a Brawn GP folytatni tudja szárnyalását az első versenyeken.

Azt követően, hogy a WMSC keddi ülésén döntött, és az idei szezontól a legtöbb győzelemmel rendelkező versenyzőnek adja a bajnoki címet a Forma-1-ben, Ecclestone szerint a Brawn GP kezdeti sikerei akár vb-esélyessé léptethetik elő Jenson Buttont.

“Feltételezem, hogy rengeteg múlik majd ezeken az új szabályokon, de abban az esetben, ha a Brawn jól rajtol, megvan az esélye annak, hogy az első három versenyt Jenson fogja megnyerni” – mondta a szakember az autosport.com kérdésére az Ausztrál GP szervezői által lebonyolított sajtókonferencián.

“Most már nem a pontok száma dönt a világbajnoki cím sorsáról. Ha három győzelme van, az már nem túl rossz, bár meglátásom szerint a végén oda kell majd figyelni az örök nagyokra, mint Fernando (Alonso), Kimi (Raikkönen), Felipe (Massa), és Mr. (Lewis) Hamilton.”

Ecclestone azonban biztos abban, hogy a riválisok nem hagyják annyiban a Brawn GP kezdeti sikereit, és mindent megtesznek majd azért, hogy megkérdőjelezzék a BGP 001-es modell duffúzorának szabályosságát.

A Williams és a Toyota mellett a Brawn GP is másképpen értelmezte a hátsó törésstruktúrára, illetve a duffúzorra vonatkozó szabályokat, mint legtöbb riválisa.

Az autosport.com úgy tudja, hogy egyes csapatok már panaszt is tettek az FIA-nál emiatt, ám Ecclestone szerint a botrány csak a szezonnyitónak helyet adó Melbourne-ben csúcsosodhat ki.

“Biztosra veszem, hogy akárki nyer Melbourne-ben, arra azt mondják majd, hogy csalt, és az teljesen mindegy, ki lesz az” – magyarázta a brit üzletember. “Valójában két-három csapat, de a Toyota és a Brawn biztosan másképpen értelmezett néhány szabályt, mint a többiek.”

“Az FIA most azt mondja, hogy ez az értelmezés helyes, de nagy valószínűséggel lesznek még feljelentések Melbourne előtt. Ez nem fog kihatni a versenyre, de óvatosan kell kezelnünk.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS