Button élete legnagyobb üzlete előtt áll - F1VILÁG.HU

Button élete legnagyobb üzlete előtt áll

HIRDETÉS

A Brawn vezetése készen áll újratárgyalni Jenson Button szerződését, hogy egy jelentősebb fizetésemeléssel magához láncolja a brit pilótát, árulta el a csapat vezérigazgatója, Nick Fry.

A Brawn vezetése készen áll újratárgyalni Jenson Button szerződését, hogy egy jelentősebb fizetésemeléssel magához láncolja a brit pilótát, árulta el a csapat vezérigazgatója, Nick Fry.

Nem sokkal azelőtt, hogy a Honda Racing bejelentette volna távozását a Forma-1-ből, Button rábólintott fizetése csökkentésére, így három évre szóló szerződése ennek megfelelően módosult.

Bár a brit versenyzőt a 2011-es idény végéig érvényes szerződés köti a brackley-i bázisú gárdához, a vezetőség egyáltalán nem érzi magát biztonságban, ugyanis egyre több nagycsapat érdeklődik iránta – ami csábító lehet számára.

Fry azonban elmondta, hogy ennek elkerülése érdekében, a szezon második felében megkezdhetik a tárgyalásokat Buttonnal, aki egy komolyabb fizetésemelést kaphat, különösen azok után, hogy remekül teljesít, és toronymagasan vezeti a bajokságot.

“Önként lemondott fizetése nagy részéről, ám csak évek múlva jár le szerződése, így a szezon későbbi szakaszában átbeszéljük, miként tudnánk igazságosan jutalmazni kiváló teljesítményét” – mondta a szakember az Autosportnak.

“Azonban most nem ez a legfontosabb. Ezek a szerződések igen bonyolultak, ám ez nem egy olyasvalami, ami nyugtalanítana bennünket jelen pillanatban. Kiváló munkát végez, és az idény későbbi részében még több futamgyőzelmet fogunk aratni, és aztán leülünk majd tárgyalni.”

Az, hogy a csapat mennyivel tudja megemelni Button fizetését – aki a hírek szerint most évi 8 millió fontért versenyez –, nagyban függ attól, milyen kereskedelmi és szponzori szerződéseket tud kötni a közeljövőben.

Fry azonban magabiztos, mert úgy gondolja, nem csak a brit versenyző megtartására, hanem versenygépük folyamatos fejlesztésére is lesz elég pénzük az idei szezonban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!