Button értetlenül áll a történtek előtt - F1VILÁG.HU

Button értetlenül áll a történtek előtt

HIRDETÉS

Jenson Button maga is értetlenül áll a Német Nagydíj időmérő edzésén történtek előtt, ahol egyszerűen képtelen volt felvenni a versenyt csapattársával, és csak a hetedik pozícióból vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.


Jenson Button maga is értetlenül áll a Német Nagydíj időmérő edzésén történtek előtt, ahol egyszerűen képtelen volt felvenni a versenyt csapattársával, és csak a hetedik pozícióból vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.

Pedig Button a reggeli edzésen jól teljesített, tartani tudta a lépést Lewis Hamiltonnal, ám a délutáni időmérőn több mint egy teljes másodperccel lemaradva csapattársa mögött – aki a Red Bull versenyzői közé beékelődve a második lett – csak a hetedik lett.

„Egyszerűen nem volt elég tapadása az autómnak, szenvedtem” – mondta a McLaren brit versenyzője. „Ma reggel az autó nagyon jó volt, azonban ezen a délutánon…”

„Nem volt meg az autó helyes egyensúlya, a kanyarok bejárata nehézkes volt. Ugyan az első szárnyon állítottunk, de az sem segített. Nagyon furcsa, hogy nem volt elég tapadásunk, így a hetedik pozíció meglepetésként ért bennünket. Az is meglepetés, hogy 1.1 másodperc a különbség köztem és Lewis között, szóval valami nincs rendben.”

„Borzalmas volt. Egyik gumi sem működött jól, mind a kemény, mind a lágy keverékeken szenvedtem, és egyszerűen fogalmam nincs, hogy a teljesítményünk hova illant el a reggeli edzés után. Reggel elég jók voltunk, és szinte végig az élmezőnyben voltunk, így elég meglepő számomra, hogy mi is történt.”

Arra a kérdésre, hogy bízik-e az esőben, Button így felelt: „Tennünk kell valamit, mert nincs meg a megfelelő teljesítményünk, és ami bosszantó, hogy reggel még megvolt. Minden jól muzsikált, nem tudom, hogy hova illant el minden.”

„Az időjárás még közbeszólhat. Több mint egy másodperccel vagyok lemaradva csapattársam mögött, ami elég nagy különbség. Nem tudom, hogy a gumik üzemi hőmérsékletével volt-e gond, vagy valami nem működött megfelelően az autóban. Ezt meg kell vizsgálnunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!