Button: Hibáznia kell a Red Bullnak - F1VILÁG.HU

Button: Hibáznia kell a Red Bullnak

HIRDETÉS

Jenson Button bízik abban, hogy az egyre nagyobb fölényben lévő Red Bull Racing elkövet majd néhány hibát a jövőben, melyet kihasználva visszaveheti elsőségét a pontversenyben.


Jenson Button bízik abban, hogy az egyre nagyobb fölényben lévő Red Bull Racing elkövet majd néhány hibát a jövőben, melyet kihasználva visszaveheti elsőségét a pontversenyben.

A McLaren brit pilótája attól tart, hogy nagyon nehéz lesz megverni az energiaital-gyárosokat az idei évben, miután az elmúlt két versenyt megnyerték, és mindkét bajnokságban átvették a vezetést.

„Bízom abban, hogy lesznek versenyek, amiken még többet hibáznak, és nem érnek célba, vagy nem szereznek pontokat” – mondta a világbajnoki címvédő. „Ez az, amire most szükségünk van.”

„Miközben nekünk az kell, hogy minél jobb versenyeket teljesítsünk, remélhetőleg nekik nem jönnek össze a dolgaik, és lesz egy-két elbaltázott meccsük, amit mi kihasználva, eléjük tudunk kerülni.”

A Red Bull eddig verhetetlen az időmérő edzéseken, hatból hatszor a pole pozícióból indult, és az európai szezon nyitóállomásának helyet adó Barcelonában bemutatott aerodinamikai újításai még nagyobb előnybe repítették, és Monacóban sem volt ellenfele.

„Nagyon nehéz lesz befogni őket” – folytatta Button, aki jelenleg nyolc ponttal van lemaradva a listavezető Mark Webber és a vele azonos pontszámmal álló csapattársa, Sebastian Vettel mögött.

„Azonban nem kell még leírnunk az esélyeinket, mert hosszú még a szezon, így még túl korai lenne aggódni amiatt, hogy ki vezeti a bajnokságot.”

“Ne értsenek félre, természetesen jó dolog már most az élen lenni, de a legfontosabb az, hogy a szezon végén te állj az első helyen.”

„Az idei évben bevezetett új pontrendszerrel pedig nagyon gyorsan változhat a dolog, hiszen egy kieséssel hatalmasat buksz. Egy ilyen balszerencsés futamon pedig ellenfeleid 18 vagy akár 25 ponttal is elléphetnek tőled, ami hatalmas különbség, de ugyanilyen gyorsan visszájára is fordulhat a dolog.”

Hirdetés

Button az elmúlt versenyt már a második körben feladta, ugyanis egyik szerelője véletlenül rajtafelejtette autóján a baloldali oldalsó légbeömlő takarólemezét, és így hajtott ki a rajtrácsra, ami miatt annyira túlmelegedett autója, hogy felforrt a motor.

Csapattársa, Lewis Hamilton sem volt szerencsés Barcelonában, ahol szinte már a zsebében érezhette a második helyet, mikor az utolsó előtti körben eltört az egyik felnije, és kiesett.

„Sok mindent megtanultunk Spanyolországban és Monacóban, de tudom, hogy ezek előrébb visznek minket, és a javunkat szolgálják” – folytatta Button, aki figyelmeztette csapatát, hogy egyszer s mindenkorra le kell számolniuk a hibákkal.

„Mind Lewis, mind én kiestünk már egy versenyen, és az egész csapat azon van most, hogy ilyen többé ne forduljon elő az idei évben. Láthattuk, hogy az összes nagycsapat elkövetett már néhány kisebb hibát, de egyes esetekben ezek súlyosabb következményekkel járnak.”

„Ha a bajnoki címért akarsz harcolni, akkor folyamatosan pontokat kell szerezned.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!