Button: Kezdetnek nem rossz - F1VILÁG.HU

Button: Kezdetnek nem rossz

HIRDETÉS

Jenson Button szerint nem rossz kezdet a McLarentől a második szabadedzésen megszerzett harmadik pozíció – a brit bízik benne, hogy a hétvége hátralévő részén is hasonló eredményeket érhetnek el.


Jenson Button szerint nem rossz kezdet a McLarentől a második szabadedzésen megszerzett harmadik pozíció – a brit bízik benne, hogy a hétvége hátralévő részén is hasonló eredményeket érhetnek el.

A második edzés eredményeit látva Fernando Alonso bizonyára nem örül, hogy ki kell hagynia a Bahreini Nagydíjat, Button ugyanis a Mercedesek mögött a harmadik helyet szerezte meg.

„Az első szabadedzésen magasabb üzemanyagszinttel mentünk, szóval nem igazán kaptunk elfogadható köridőt, de azt hiszem, ugyanilyen versenyképesek lettünk volna” – nyilatkozta Button.

A brit hozzátette, érezhető javulást értek el az Ausztrál Nagydíj óta, és holnapig tovább dolgoznak azon, hogy az autó még versenyképesebbé váljon az időmérőre.

„Az autó nem volt rossz, sokkal jobb érzés vezetni, mint Melbourne-ben. A hosszú etapokon és néhány területen még fejlődnünk kell – különösen a kemény keverékeken – de a szuperlágyak különösen jók voltak.”

„Ez egy pozitív kezdet volt, de mint mindig, még sokat kell dolgoznunk az éjjel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!