Friss hírek

Button: Kiábrándító, hogy ilyen lassúak vagyunk

A McLaren versenyzői a mezőny végéről vágnak neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak a sorozatos motorcserék miatt büntetések után, Jenson Button azonban azt mondja, ettől függetlenül próbált jól szerepelni a mai időmérőn.

A brit végül a 17. helyet szerezte meg a kvalifikáción, elmondása szerint azonban csalódott, hogy ezúttal sem tudott kellően gyors lenni McLarenjével.

„Mindig a legtöbbet kell beleadnunk, de az igazság az, hogy ma nem igazán kellett volna törnünk magunkat az időmérőn, hiszen a mezőny végéről vágunk neki a versenynek” – mondta a 2009-es év legjobbja, majd hozzátette, minden tőle telhetőt megtett, de csalódott a végeredmény miatt.

„Azt hiszem, volt olyan jó köröm, mint néhány éve, amikor megszereztem a pole-t, de aztán rá kellett jönnöm, hogy egy másodperccel le vagyok maradva. Ez azért eléggé kiábrándító. De nemcsak nekem, az egész csapatnak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!