Button látványos versenyt vár Monzában

Látványos versenyt vár Olaszországban a McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki szerint a DRS nagyon fontos szerepet játszhat majd a monzai versenypályán.


Látványos versenyt vár Olaszországban a McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki szerint a DRS nagyon fontos szerepet játszhat majd a monzai versenypályán.

Button a McLaren hivatalos weboldalának nyilatkozva pénteken elmondta, nem lesz könnyű dolguk a csapatoknak, hiszen a lehető legkisebb leszorítóerővel kell pályára gurulniuk Olaszországban, ezzel együtt azonban fontos, hogy autóik kellőképpen stabilak maradjanak a gyors –és lassú kanyarokban egyaránt.

„Ismét nehéz dolgunk lesz, hiszen kompromisszumot kell kötnünk a légellenállás és a megfelelő leszorítóerő tekintetében, mert meg kell találnunk a tökéletes csomagot” – magyarázta a 2009-es év legjobbja.

„Tavaly Lewis és én úgy döntöttünk, külön utakon járunk, tehát ő egy kis leszorítóerejű konfigurációval gurult pályára, én pedig a több tapadást választottam, mely a végsebesség rovására ment. Ez azt jelentette, hogy – noha megvolt a megfelelő köridő – nem igazán tudtam támadást indítani, mert egész egyszerűen nem volt lehetőségem arra, hogy elég közel kerüljek az előttem autózóhoz az egyenesben, hogy aztán megelőzzem a féktávon.”

Button hozzátette, biztos abban, hogy láthatunk néhány látványos előzést a vasárnapi futamon, köszönhetően elsősorban a két független D RS-zónának.

„Úgy vélem, a dolgok kicsit vegyesebben alakulnak idén. Két független DRS-zóna áll majd rendelkezésünkre, tehát két potenciális előzési lehetőség lesz. Az első szakasz igencsak érdekes lesz, mert az Ascari előtti féktávon mindig nagy kihívás pozícióért küzdeni. Szóval érdekes lesz látni, milyen jól működik majd a DRS abban a kanyarban – biztos, hogy lesz néhány látványos manőver!”

„A második zóna sokkal hagyományosabb lehetőséget kínálhat majd. A Parabolica előtt megpróbálunk minél közelebb kerülni, a kanyarban tartjuk a távolságot – ami nem lesz olyan egyszerű -, majd a DRS aktiválása után remélhetőleg előzni is tudunk az 1-es kanyarban.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!