Button nem akarja abbahagyni a szezon végén - F1VILÁG.HU

Button nem akarja abbahagyni a szezon végén

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button elárulta, az eddig meglehetősen nehezen alakuló 2014-es idény csak még inkább arra sarkallja, hogy folytassa pályafutását a Forma-1-ben.


A McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button elárulta, az eddig meglehetősen nehezen alakuló 2014-es idény csak még inkább arra sarkallja, hogy folytassa pályafutását a Forma-1-ben.

A 2009-es év legjobbja sorozatban harmadik versenyén nem szerzett pontot múlt héten, Barcelonában.

Button szerződése az idény végén lejár, a brit pilóta pedig korábban elárulta, az idei szezon kulcsfontosságú lehet majd F1-es pályafutása szempontjából.

A McLaren versenyzője a maga 34 évével és tizenötödik szezonjával a mezőny legidősebb versenyzője, elmondása szerint azonban az idei sikertelenség inkább motiválja őt, mintsem elkedvetleníti.

„Határozottan a Forma-1-ben akarok versenyezni” – mondta Button, amikor arról faggatták, fontolgatja-e a visszavonulást a jelenlegi helyzet fényében.

„Az ilyen szezonok nem arra sarkallják az embert, hogy visszavonuljon. A csúcson akarod abbahagyni, ha pedig lehetőséged van erre, akkor folytatod a versenyzést, hogy a csúcsra érj.”

„A probléma az, hogyha sikerül a csúcsra jutnod, akkor meg azért nem akarsz visszavonulni. Szóval még akár évekig folytathatod. De nem, én nem érzem úgy, hogy vissza akarok vonulni az év végén. Boldog vagyok a jövőm miatt, és szerintem ez igencsak izgalmas.”

Mivel a McLaren jövőre Honda-motorokra vált, Button tapasztalata miatt vélhetően megtarthatja helyét a wokingi gárdánál.

„Szeretném azt hinni, hogy itt maradok, és a csapat versenyképes lesz az idény vége felé, tehát jó okom lesz arra, hogy tényleg ennél a csapatnál folytassam. Ha jövőre jók akarunk lenni, gyorsnak kell lennünk a szezon végén, hiszen nem lesznek szabályváltozások, úgyhogy összeszedettnek kell lennünk.”

Hirdetés

„Nem fogunk hirtelen két másodpercet találni a télen. Tudom, hogy Ron [Dennis] azt mondta, futamgyőzelmeket akar már idén, de ez nagyon-nagyon nehéz lesz.”

„Tudom, hogy miért mondta ezt – azért, mert pontosan tudja, hogy gyorsulnunk kell idén, ha jövőre is versenyképesek akarunk lenni. Ezért is nyomjuk keményen, és nem is adjuk fel akkor sem, ha a Mercedesnek 300 pontos előnye lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!