Button nem érez extra nyomást a pole miatt - F1VILÁG.HU

Button nem érez extra nyomást a pole miatt

HIRDETÉS

Higgadtan, a győzelem reményében várja a Forma-1-es Belga Nagydíjat a szombati időmérő edzésen a pole pozíciót megszerző Jenson Button.


Higgadtan, a győzelem reményében várja a Forma-1-es Belga Nagydíjat a szombati időmérő edzésen a pole pozíciót megszerző Jenson Button.

A brit pilóta először rajtolhat az élről a McLaren színeiben, miután a tegnapi kvalifikáción kiváló teljesítményt nyújtva maga mögé utasította Kamui Kobayashit, valamint Pastor Maldonadót – akit később szabálytalanság miatt 3 rajthellyel hátrébb soroltak.

Button elmondta, bár tudja, nem lesz könnyű verseny, nem különösebben aggódik.

„A pole pozíció nem egy stresszes rajthely” – mondta Button.

„Az élet sokkal könnyebb, ha az élről rajtolsz. Ez az oka annak, hogy megpróbálunk olyan közel kerülni az élmezőnyhöz, amennyire csak tudunk. Ha nincsenek autók előtted, az a legjobb.”

Amikor újságírók arról faggatták, véleménye szerint ki lesz a legnagyobb ellenfele a mai versenyen, Button így felelt: „Ez minden versenyen más. Csupán két autó volt következetes eddig: Fernandóé [Alonso], illetve a Lotusok, melyek következetesen közel kerülnek az élmezőnyhöz. Tényleg nem tudom, ki lesz gyors ma. Minden tőlünk telhetőt megtettünk szombaton azért, hogy jó egyensúlyt találjunk a nehéz autóval, de hogy ez elég lesz-e a futamon, azt nem tudom.”

„A leszorítóerő tekintetében viszont jól döntöttünk.”

Button mellől tehát Kobayashi rajtolhat majd az első sorból, és a brit pilóta szerint oda is kell figyelni a Sauberekre.

„A Sauberek hihetetlenül gyorsak a versenyen. De majd meglátjuk. Ami fontos, hogy jó pozícióból várjuk a versenyt. A legtöbbet kell kihoznunk abból, amit az időmérőn elértünk. Ha megnézzük a szektoridőket, Kamui három tizeddel lassabb volt az első szektorban, ami gyakorlatilag egy kanyar. Szóval vagy valamit nagyon jól csináltunk az 1-es kanyarban, vagy nagyon jók vagyunk az egyenesben.”

Hirdetés

„Ha a tiéd a legjobb végsebesség, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy te vagy a legjobb az adott szektorban, szóval nem aggódom emiatt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!