Orosz Nagydíj

Ne maradj le! Ez történik az Orosz Nagydíj helyszínén, Szocsiban!

Button nem mondott le a győzelemről

Azt követően, hogy a McLaren-Mercedes hatalmasat lépett előre a téli felkészülés óta, a csapat brit versenyzője, Jenson Button úgy véli, akár a győzelemre is képesek lehetnek a holnapi évadnyitó futamon.


Azt követően, hogy a McLaren-Mercedes hatalmasat lépett előre a téli felkészülés óta, a csapat brit versenyzője, Jenson Button úgy véli, akár a győzelemre is képesek lehetnek a holnapi évadnyitó futamon.

2009 világbajnoka a negyedik rajthelyet szerezte meg az időmérő edzésen, és elmondása szerint elégedettek lehetnek melbourne-i teljesítményével.

„Nagyon elégedettek vagyunk. Nem hoztuk ki a legtöbbet az autóból, de úgy gondoljuk, elégedettek lehetünk azzal a csomaggal, ami a rendelkezésünkre áll” – mondta Button.

„Masszív előrelépést tettünk a téli formánkhoz képest, szóval nagyon boldogok lehetünk azzal, amit elértünk ezen a hétvégén. Az autó még mindig korai fázisban van, mert nem teszteltünk sokat, tehát elégedettek vagyunk a megbízhatósággal, illetve jelenlegi gyorsaságával.”

Button hozzátette, habár Sebastian Vettel és a Red Bull szombati fölénye ijesztőnek hathat, véleménye szerint a McLaren akár a győzelemre is képes lehet.

„Nagyon várom már a versenyt. Jó futamunk lehet a negyedik rajthelyről, hiszen tavaly is az volt. Majd kiderül. Sebastian remek kört rakott össze, de nem tudjuk, milyen lesz a versenytempójuk. Pozitívnak kell maradnunk és úgy érzem, képesek vagyunk a győzelemre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lépj be a paddockba! Ez történik Szocsiban!