Button: Nincs aláírva a jövő évi szerződésem - F1VILÁG.HU

Button: Nincs aláírva a jövő évi szerződésem

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes döntésére vár a 2009-es év Forma-1-es világbajnoka, Jenson Button, aki állítása szerint továbbra sem tudja, hogy jövőre is a wokingi gárda színeiben versenyezhet-e.


A McLaren Mercedes döntésére vár a 2009-es év Forma-1-es világbajnoka, Jenson Button, aki állítása szerint továbbra sem tudja, hogy jövőre is a wokingi gárda színeiben versenyezhet-e.

Az angol versenyző bízik a maradásban, bár bevallotta, egyelőre semmi sem garantálja, hogy 2014-ben is a patinás istálló színeiben versenyezhet majd, a McLaren vezetői ugyanis még nem éltek azzal az opcióval, mellyel biztosíthatják maradását.

„Azt hiszem, szerződésem van a jövő évre, de szerintem nincs még aláírva” – mondta Button.

„Tényleg szeretnék itt lenni jövőre. Talán azt gondolják, ez furcsa az idei szezont követően, de véleményem szerint bizonyos szempontból a történtek jót tettek nekünk. Jövőre sokkal erősebbek leszünk.”

„Itt akarok lenni 2014-ben, de még nem hallottam ezzel kapcsolatban megerősítést a csapattól, erre még várni kell.”

Bár a Red Bullnál és a Ferrarinál is akadhat versenyzői ülés, Button szerint ezek a helyek más versenyzőkre várnak.

„Azt hiszem, a Red Bullé már elkelt. A Ferrari ülése egy nagyszerű lehetőség valaki számára. Igazán izgalmas lehet versenyzői lehetőséghez jutni egy olyan csapatnál, mint a Ferrari – rengeteg mindent elértek már, hihetetlen szenvedéllyel dolgozik a csapat, és a kultúrája is rettentő érdekes. Remélhetőleg olyasvalaki kap lehetőséget, aki meg is érdemli.”

A McLaren jövőre utolsó évét tölti jelenlegi motorpartnerével, a Mercedesszel, 2015-től ugyanis a Hondával lép szövetségre. Button meg van győződve arról, a wokingi gárda az ideális csapat számára.

„Sok dolog imponál nekem a jövővel kapcsolatban” – mondta. „Nagyon izgalmasnak ígérkezik, új kihívások várnak ránk. Már a következő szezont is nagy izgalmak közepette várom.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!