Friss hírek

Button nyerte a kanadai drámát

A McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button nyerte a maratoni hosszúságúra nyúlt Kanadai Nagydíjat. A brit versenyző az utolsó körben utasította maga mögé a listavezető Vettelt, a harmadik Webber lett.


A McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button nyerte a maratoni hosszúságúra nyúlt Kanadai Nagydíjat. A brit versenyző az utolsó körben utasította maga mögé a listavezető Vettelt, a harmadik Webber lett.

Azt követően, hogy a futam kezdőidőpontja előtti órákban leszakadt az ég, és állt a víz a pályán, a biztonsági autó mögül vette kezdetét a Kanadai Nagydíj, így a pilóták extrém esőgumival kezdték meg a körözést.

A safety car a negyedik körben elengedte a mezőnyt. Sebastian Vettel megtartotta vezető pozícióját, jóllehet Fernando Alonso keményen támadta az első kanyarban.

Az első három helyen nem történt változás. A Red Bull német világbajnoka maradt a Ferrari duója előtt, ám Mark Webber és Lewis Hamilton összeértek a célegyenes utáni kanyarban, aminek az ausztrál itta meg a levét, megpördült, és visszacsúszott a kilencedik helyre.

Vettel azonnal ellépett a többiektől, majd’ öt másodperces előnyt autózott ki a Ferrari párosával szemben, amikor ismét pályára küldték a biztonsági autót, ugyanis a McLaren duója, Jenson Button és Hamilton összeütközött a célegyenesben.

Hamilton bement Button mellé a célegyenesben, azonban utóbbi ráhúzott csapattársára, aki már nem tudta elkerülni az ütközést, nekicsapta autóját a boxutca falának, amit autója jobb hátsó kereke bánt, mellyel véget ért számára a küzdelem.

A safety car a tizenharmadik körben ismét elengedte a mezőnyt. Buttont a sportfelügyelők egy áthajtásos büntetéssel sújtották, amiért átlépte a sebességhatárt a biztonsági autó mögött.

A McLaren brit pilótája azonban a baleset után azonnal ki is állt, és feltetette az intermediate abroncsokat, mellyel mindenkinél gyorsabb volt, és körről körre lépett előre. Button példáját sokan követték, beleértve Alonsót is, azonban a huszadik körben ismét leszakadt az ég.

A sportfelügyelők nem kockáztattak, azonnal beküldték a biztonsági autót, miközben azok, akik feltetették az intermediate abroncsokat, visszaváltottak extrém esőgumira.

A biztonsági autós fázisban Vettel, majd Massa is kiállt az első két pozícióból, azonban ezzel sokat veszítettek, ugyanis az eső miatt ismét pályára küldték a biztonsági autót, majd pedig piros zászlóval félbeszakították a futamot.

Több mint egy órás közjáték után, ismét kezdetét vette a körözés, a biztonsági autó mögött.

Az élen Vettel autózott, őt a Sauber japán pilótája, Kamui Kobayashi követte, aki rengeteget nyert azzal, hogy nem állt ki új gumikért. A harmadik Massa volt, a Renault párosa előtt.

A versenyzők azonnal érezték, hogy a pálya állapota már elég jó ahhoz, hogy az intermediate abroncsok is elégségesek, így szépen lassan, sorban álltak ki a bokszutcába. Néhány körrel később Alonso és Button összeakadt.

A Ferrari spanyolja megpördült, fennakadt a rázókövön, mellyel véget ért számára a verseny, míg Button egy bal első defektet kapott, így ismét pályára küldték a biztonsági autót.

A McLaren brit versenyzője ötödik kiállásán kapott egy új orrkúpot, majd a 40. körben ismét elrajtolt a mezőny.

Az élen nem változott a sorrend. Vettel maradt az élen, folyamatosan növelte előnyét az őt követő Kobayashival szemben, míg Michael Schumacher megelőzte Webbert, és feljött az ötödik helyre, miközben Paul di Resta nekicsúszott Vitaly Petrovnak, így egy új orrkúpért kénytelen volt beállni a bokszutcába.

A 46. körben az FIA jelezte, hogy használható az állítható hátsó szárny a versenyen, amit első körben Schumacher használt a célegyenesben, és feljött Nick Heidfeld elé a negyedik helyre.

A pálya közben olyannyira felszáradt, legalábbis az ideális íven, hogy a versenyzők szépen lassan feltetették a slick gumikat, melyekkel egyre gyorsabban tudták futni a köröket.

Schumacher még időben kapcsolt, mellyel több pozíciót is nyert, és a negyedik helyen találta magát Kobayashi és Massa mögött, akik az egyik kanyarban olyannyira harcoltak egymással, hogy a hétszeres világbajnok mindkettejük mellett elment, mellyel felugrott a második helyre.

A biztonsági autó azonban ismét szerepet kapott. Először Massa ütközött, majd Heidfeld találta el hátulról Kobayashit. A Renault német versenyzője elvesztette autója felett az uralmát, megcsúszott, összetörte magát, és az egyik egérúton megállt.

Tíz körrel a verseny vége előtt ismét elrajtolt a mezőny. Vettel megtartotta vezető pozícióját, Schumachert keményen támadta Webber, aki mögött ott loholt a friss slick gumikon versenyző Button.

A McLaren brit versenyzője mindkét ellenfelét megelőzte, a DRS zónát kihasználva. Webber elment Schumacher mellett. Button folyamatosan közeledett Vettelhez, aki reagált, és rákapcsolt, ami a köridőkben is megmutatkozott, ám az utolsó körben nem bírta a nagy nyomást, és megcsúszott.

Button ezzel feljött az első helyre, és megnyerte a versenyt, azonban egyelőre még nem lehet nyugodt, ugyanis több incidens miatt is vizsgálják a sportfelügyelők.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Exkluzív információk: a Hungaroringről jelentkezünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!