Button szerint a Red Bull beelőzte a Brawn GP-t - F1VILÁG.HU

Button szerint a Red Bull beelőzte a Brawn GP-t

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy idei harmadik győzelmét aratta a hétvégi versenyen, Jenson Button szerint már nem csapata a legerősebb a mezőnyben, ugyanis a Red Bull beelőzte őket a szezon negyedik állomásának helyet adó Bahreini Nagydíjon.

Annak ellenére, hogy idei harmadik győzelmét aratta a hétvégi versenyen, Jenson Button szerint már nem csapata a legerősebb a mezőnyben, ugyanis a Red Bull beelőzte őket a szezon negyedik állomásának helyet adó Bahreini Nagydíjon.

Bár látszólag magabiztosan nyerte a hétvégi futamot, a brit versenyző bevallotta, hogy csapata visszacsúszott a második pozícióba a teljesítményeket tekintve, és legnagyobb riválisa, a Red Bull megelőzte.

Button szerint csakis annak köszönheti újabb győzelmét, hogy míg neki sikerült elmennie Lewis Hamilton mellett az első körökben, addig Sebastian Vettel csúnyán beragadt a világbajnok mögé, mellyel elúszott a versenye.

“Nagyon kellemes volt ez (a győzelem), mert nem számítottunk rá, hiszen nem sikerült túl jól a szombati időmérőnk” – mondta Button. “Mindenki közelebb került hozzánk, és azt gondolom, hogy a Red Bull meg is előzött bennünket, így nagyon boldog vagyok, hogy sikerült újabb győzelmet aratnunk. A srácok minden dicséretet megérdemelnek, nekik köszönhetjük ezt. Kemény hetek voltak ezek, távol az otthontól.”

Button azt is elmondta, hogy miközben ellenfeleik folyamatosan fejlesztették autóikat, ők igazából ugyanazzal a versenygéppel teljesítették a hétvégi futamot, mint az egy hónapja megrendezett szezonnyitót.

“Az autó különböző elemei már régiek, szóval visszatérve Európába, fel kell frissíteni őket. Érkezik az új aerodinamikai csomag, amely reményeink szerint további előrelépést eredményezhet” – magyarázta a brit pilóta, aki tisztában van azzal, hogy semmi garancia nincs arra, hogy a következő versenyen is ők lesznek majd az élen.

“Nem tudhatjuk, hogy ki hol áll majd, mikor visszatérünk Európába. De pontosan ez teszi izgalmassá a Forma-1-gyet. Már eddig is történtek változások, és még többre számítok.”

A csapat tulajdonosa és vezetője, Ross Brawn azonban optimista, mert véleménye szerint azok az újítások, amiket bevetnek majd a két hét múlva megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjon, lehetővé teszik számukra, hogy továbbra is az élen maradjanak.

“Több újítás kerül az autóba Barcelonában, és azután. Optimisták vagyunk, hiszen eddig nem voltak fejlesztéseink az első négy versenyen, mert semmi nem volt a tarsolyunkban, már annak is nagyon örültünk, hogy rajthoz tudtunk állni Melbourne-ben” – mondta Brawn.

“Amióta bemutattuk az autót, és megkezdtük a tesztelést, a gyárban folyamatosan dolgoznak szakembereink az újításokon és a fejlesztéseken, amiket első ízben a következő futamnak helyet adó Barcelonában mutatunk majd be.”

Hirdetés

“Mivel nagyon kevés időnk volt a szezon előtt, nem tudtunk minden területen tökéletes munkát végezni. Bízom abban, hogy a javítócsomagunkkal további előrelépést tudunk majd elérni. Változni fog az autó súlyeloszlása, és reményeink szerint a motor vezethetőségén is javítani tudunk.”

A brit szakember meg van győződve arról, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy harcba szállhasson a bajnoki címért az idei évben, ám elmondása szerint egyelőre még nem szalad ennyire előre.

“Úgy gondolom, hogy képesek vagyunk rá, de még nem gondolkodom ezen. Egyelőre csakis versenyről versenyre haladunk, és célunk az, hogy minél több futamgyőzelmet arassunk” – tette hozzá Brawn.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!