Bár ő és csapata is szívesen folytatná az együttműködést 2015-ben, Jenson Button szerint egyelőre még korai volna a szerződésükről tárgyalni.
Bár ő és csapata is szívesen folytatná az együttműködést 2015-ben, Jenson Button szerint egyelőre még korai volna a szerződésükről tárgyalni.
A 2009-es év legjobbja ígéretese kezdte az idei szezont, hiszen Ausztráliában dobogóra állhatott, az elmúlt időszakban azonban a McLaren kiábrándítóan szerepelt, Button pedig úgy véli, jelenleg nem a szerződéssel kapcsolatos egyeztetések élveznek prioritást.
„Nincs fejlemény ezzel kapcsolatban. De a dolgok már csak így mennek” – mondta a brit, kinek szerződése a szezon végén jár le Wokingban.
„Már eddig is négy remek évet töltöttünk együtt, ötödik szezonunkba léptünk, és szeretnénk ezt folytatni a jövőben, de ez most nem a megfelelő időpont a tárgyalásokra.”
„Számos más problémát kell megoldanunk, mielőtt túlságosan elkezdenénk a jövővel foglalkozni.”
Az AUTOSPORT című angol szaklap úgy tudja, a McLaren szeretne hosszabbítani Buttonnal, ám szeretne megbizonyosodni arról is, hogy olyan csapattársat kap maga mellé, aki űzni-hajtani tudja.
Button jelenleg a mezőny legrutinosabb pilótájának számít a maga 34 évével és 253 nagydíjával a háta mögött, nemrég pedig úgy nyilatkozott, a jelenlegi sikertelenség csak még inkább arra motiválja, hogy maradjon a Forma-1-ben.
„Még mindig nagyon fiatalnak érzem magam, fittebb vagyok, mint valaha, és rengeteg tapasztalatom van. Remek pozícióban vagyok, sokat nyújthatok még a Forma-1-ben a jövőben is. Egyértelműen nem készülök még a visszavonulásra. Itt akarok lenni a jövőben is.”