Button szerződést hosszabbított a McLarennel - F1VILÁG.HU

Button szerződést hosszabbított a McLarennel

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes alakulatánál folytatja forma-1-es pályafutását Jenson Button, miután nemrégiben egy több évre szóló megállapodást írt alá a wokingi gárdával – jelentették be szerdán hivatalos közleményben.


A McLaren Mercedes alakulatánál folytatja forma-1-es pályafutását Jenson Button, miután nemrégiben egy több évre szóló megállapodást írt alá a wokingi gárdával – jelentették be szerdán hivatalos közleményben.

Button 2010-ben csatlakozott a McLaren alakulatához, miután az azt megelőző idényben világbajnoki címet szerzett a Brawn GP csapatával.

A brit versenyző eddig négy futamot nyert a McLaren színeiben, és már jó ideje tárgyalt a csapattal szerződése meghosszabbításáról.

Szerdán a McLaren hivatalos közleményben tudatta, hogy mindenben sikerült megegyezniük, így Button egy több évre szóló kontraktust írt alá a brit istállóval.

„Soha nem éreztem még olyan otthonosan magam egy csapatnál, mint a McLarennél. Életem négy legjobb versenyét nyertem meg ezzel a csapattal, jelenleg második vagyok a bajnoki tabellán, és úgy érzem, jobban versenyzem, mint valaha” – fogalmazott a 2009-es év legjobbja.

„Az ember csakis a megfelelő támogatással érheti mindezt el: őszintén hiszek abban, hogy a szenvedély és a vágy a győzelemre sokkal erősebb a McLarennél, mint bárhol másutt. Soha nem csináltam titkot abból, hogy továbbra is versenyeket akarok nyerni és világbajnok akarok lenni, és őszintén hiszem, hogy ez az a hely, ahol ezeket a célokat elérhetem.”

„Mi a McLarennél tudjuk, hogyan kell nyerni, és továbbra is azon fáradozunk, hogy tovább finomítsunk egy olyan szervezetet, mely ezt még hosszú évekig képes lesz garantálni.”

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh hozzátette: „Jenson egy nagyszerű versenyző, egy fantasztikus srác. Valójában teljes biztonsággal állíthatom, hogy ő a valaha volt egyik legtehetségesebb és legelismertebb versenyzőnk, ezért el vagyok ragadtatva attól a ténytől, hogy velünk folytatja a jövőben.”

„Biztos vagyok abban, hogy építkezni tud azokra a sikerekre, melyeket elért velünk, így a jövőben még eredményesebb lehet.”

Hirdetés

Button csapattársa, Lewis Hamilton elmondta, Buttonnal közösen mindent megtesznek azért, hogy újabb világbajnoki címekkel örvendeztessék meg a McLaren szurkolóit.

„A McLaren egyedülálló és eredményes tradícióval rendelkezik a Forma-1-ben, és büszke vagyok, hogy része lehetek ennek” – fogalmazott a 2008-as év világbajnoka.

„Karrierem legszebb pillanata volt, amikor megnyertem a világbajnokságot ezzel a csapattal. Jenson és én továbbra is ki vagyunk éhezve és soha nem vágytunk még ennyire arra, hogy további versenyeket és világbajnoki címeket nyerjünk a jövőben.”

A McLaren Mercedes által kiadott hivatalos közlemény mindazonáltal nem emeli ki, hogy Button pontosan hány évre szóló megállapodást írt alá Wokingban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!