Friss hírek

Button úgy érzi, a Red Bullnál van az előny

Jenson Button szerint a Brawn közelebb lesz a Red Bullhoz Németországban, mint három hete a Brit Nagydíjon volt, ám azzal is tisztában van, hogy ha továbbra is marad a hideg, nem lesz esélyük a győzelemre.

Jenson Button szerint a Brawn közelebb lesz a Red Bullhoz Németországban, mint három hete a Brit Nagydíjon volt, ám azzal is tisztában van, hogy ha továbbra is marad a hideg, nem lesz esélyük a győzelemre.

A bajnokág éllovasa a harmadik helyen végzett a Német Nagydíj pénteki második edzésén, ahol nem kis meglepetésre Lewis Hamilton diktálta a tempót, aki vélhetően PR-körön volt csapata motorszállítója, a Mercedes-Benz hazai versenyén.

Button azonban kikapott legnagyobb ellenfelétől, Sebastian Vetteltől, és a Red Bull másik pilótája, Mark Webber is ott loholt a nyakán, ami azt sugallja, hogy ismét hatalmas lesz a küzdelem a két csapat között az élen.

Hirdetés
 

A Brawn néhány újítással érkezett a helyszínre, ám a vártnál is hűvösebb idő fogadta őket, ami komoly gondot jelenthet számukra, ugyanis a BGP 001-es modell sokkal kíméletesebben használja az abroncsokat, mint a Red Bull RB5, így utóbbi a hűvös időben jóval eredményesebb – amit a silverstone-i futamon látottak is bizonyítanak.

Button ugyan azt gondolja, hogy csapata sokat fejlődött az elmúlt verseny óta, és erősebb lesz a hétvégi futamon, mint hazai versenyén volt, bízik abban, hogy javulni fog az idő, ami ismét kulcsszerepet kaphat a hétvégén.

“Egyértelmű, hogy versenyképesebbek vagyunk, mint Silverstone-ban, legalábbis a Red Bull Racinghez viszonyítva, azonban azt nem tudom megmondani, hogy mennyivel” – magyarázta a brit versenyző a riportereknek a Nürburgringen.

“Még rengeteg a munka, csak bízni tudunk abban, hogy melegebb lesz holnap, ahogy azt mondják, bár mára is jobb időt jósoltak. Van néhány újításunk, de ezek önmagukban nem lesznek elegek ahhoz, hogy megverjük a Red Bullt.”

Az már most leszögezhető, hogy a gumik kulcsszerepet kapnak a hétvégén. A Bridgestone a szuper lágy és közepes keverékeit hozta magával a német ringre, ami egy kis könnyítés, mert mindkét abroncs tapadása kiváló, bár a keményebb még így is gondot okozhat egyeseknek.

“Nagyon hideg van, 12 Celsius fok, olyan mint télen. Hűvösebb van, mint Angliában” – folytatta Button. “A szuper lágy keverékek jól működnek, és sikerült eredményesen dolgoznunk a mai nap folyamán, bár még nem vagyok teljes mértékben megelégedve a beállításokkal, amik még finomításra szorulnak.”

A brit versenyző fontosnak tartja az időmérőt, különösen azt, hogy minél távolabb kerüljenek a Ferrari és a McLaren versenyzőit a rajtrácson, ugyanis az említett két csapat autóiban ott lesz a hibrid rendszer, ami ezen a pályán komoly előnyt jelenthet.

“A probléma az, hogy ha közvetlenül a McLaren és a Ferrari versenyzői elé kvalifikálod magad, akkor szinte biztos, hogy befognak az első kanyarig, mert a KERS itt sokat számít, ugyanis hosszú a célegyenes, így kijön az eszköz ereje” – magyarázta Button, aki szerint csak akkor lesz esélyük felvenni a harcot a Red Bullal, ha javulni fog az idő.

“Ez a pálya jobban fekszik autóinknak, mint Silverstone. A hőmérséklet nem tökéletes számunkra, bár ma sem voltunk rosszak a hideg pályán, de nem hiszem, hogy egy szinten lennénk a Red Bullal.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!