Button utolsóként próbálhatja ki az új McLarent - F1VILÁG.HU

Button utolsóként próbálhatja ki az új McLarent

HIRDETÉS

Jenson Button elárulta, hogy február 3-án, az első téli tesztprogram utolsó napján gördülhet először pályára a McLaren vadonatúj versenyautójával, melyet január 29-én mutat be a wokingi alakulat.

Jenson Button elárulta, hogy február 3-án, az első téli tesztprogram utolsó napján gördülhet először pályára a McLaren vadonatúj versenyautójával, melyet január 29-én mutat be a wokingi alakulat.

A brit versenyző elmondta, hogy a csapat spanyol tesztpilótája, Pedro de la Rosa próbálhatja majd ki először az új autót, aztán pedig Lewis Hamilton ülhet az MP4/25-ös volánja mögé.

“Február 3-án fogok tesztelni” – mondta Button az Autosport International Show-n. “Az első napon Pedro gördülhet pályára, aztán Lewis, és végül, a harmadik napon én.”

“Már alig várom, hogy ott tartsunk. Ez lesz az idei év egyik legfontosabb napja a Forma-1-ben, mikor megtudhatjuk, hol állunk, és melyik autó gyors, illetve melyik versenyképes.”

Az, hogy de la Rosa is részt vesz az új autó tesztelésében, azt sugallja, hogy a spanyol nem igazol sehova, és a jövőben is a McLaren tesztpilótájaként fog tevékenykedni az F1-ben, jóllehet korábban szóba hozták a Sauberrel.

Mindez azt a feltételezést erősíti, hogy a Ferrari tartalékpilótája, Giancarlo Fisichella lesz Kamui Kobayashi csapattársa a svájci bázisú gárdánál, amely a BMW távozásával, az olaszok erőforrásait használja 2010-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!