Button valóra váltaná az álmát Silverstone-ban - F1VILÁG.HU

Button valóra váltaná az álmát Silverstone-ban

HIRDETÉS

Ugyan eddig nem kedvezett neki a szerencse Silverstone-ban, a McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button bízik abban, hogy hétvégén lehetősége lesz megnyerni a Brit Nagydíjat.


Ugyan eddig nem kedvezett neki a szerencse Silverstone-ban, a McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button bízik abban, hogy hétvégén lehetősége lesz megnyerni a Brit Nagydíjat.

A brit pilóta még a dobogóra sem tudott felállni hazai közönsége előtt F1-es pályafutása során, legjobb eredménye a negyedik hely, melyet kétszer ért el a legendás angliai versenypályán.

Tavaly már az új vonalvezetést is kipróbálhatta a mezőny Silverstone-ban, idén pedig a teljesen felújított létesítményt vehetik birtokba a Forma-1 csapatai.

„A legjobb eredményem Angliában a negyedik hely volt, amit 2004-ben és tavaly értem el, miután szépen keresztülverekedtem magam a mezőnyön a kiábrándító időmérő után” – mondta Button a McLaren hivatalos weboldalának nyilatkozva.

„Habár ez a hely eddig nem kedvezett nekem, nagyon várom már az idei versenyt: tavaly már az új vonalvezetésen versenyeztünk, de most lesz először lehetőségünk arra, hogy egy teljes egészében megújult komplexumban mérjük össze tudásunkat.”

„Az új rajtvonallal, új első kanyarral és bokszutca -illetve paddock-komplexummal fantasztikus kell, hogy legyen a létesítmény, és azt gondolom, újra megerősítést nyer majd, hogy a silverstone-i az egyik legjobb pálya a világon.”

A McLaren versenyzője hozzátette, nagyon szeretne győzelmet ünnepelni hazai földön, és bízik abban, hogy erre minden esélye meglesz a hétvégén.

„Nagyon-nagyon szeretnék nyerni hazai versenyemen – az álmom válna valóra. Bármi is történjék, nagyszerű hétvége vár rám.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!