Csak az egyenesekben 7 tizedet veszít a Ferrari körönként - F1VILÁG.HU

Csak az egyenesekben 7 tizedet veszít a Ferrari körönként

Drámai módon visszaesett a Ferrari versenyautójának teljesítménye az idei évben az egyenesekben, Mattia Binotto csapatfőnök pedig azt mondja, ezt nagyon nehéz lesz ledolgozni a 2020-as év hátralévő részében.

A maranellóiak kiábrándító időmérőt teljesítettek az Osztrák Nagydíj szombatján, Charles Leclerc ugyanis majd’ 1 másodperccel volt lassabb a rajtelsőséget megszerző Valtteri Bottasnál.

Bár az eseménydús versenyen a monacói végül a 2. helyen tudott zárni, nem kétséges, hogy a Ferrari jóval lassabb a Mercedesnél.

 

A Ferrari már korábban bejelentette, a szezon harmadik versenyére, a jövő hétvégi Magyar Nagydíjra egy teljesen új aerodinamikai csomaggal érkezik. Az olaszok viszont nemcsak az aerodinamikával veszítettek sokat, a motorerőt tekintve sem voltak formában – Binotto elmondása szerint csak az egyenesekben 7 tizeddel maradtak el a Mercedestől, ezt pedig nagyon nehéz lesz ledolgozni.

A Ferrari csapatfőnöke azt mondja, keményen dolgoznak az autó fejlesztésén, ám nehéz feladat vár rájuk.

„Javítanunk kell az autón, mivel voltak korrelációs problémák a tervezésben, az autó viselkedésében – kiváltképpen az aerodinamikát tekintve” – mondta Binotto.

„Ennek tervezését újrakezdtük, miután visszatértünk a gyárbezárás után, és remélhetőleg hamarosan pályára is vihetjük. Nem ez lesz a végső megoldás, hiszen nincs csodaszer. Ami fontos, hogy javítani tudjunk az efféle viselkedéseken.”

A Ferrari csapatfőnöke hozzátette, az időmérőn látott 1 másodperces hátrányból 7 tizedet csak az erőforrás miatt szenvedtek el.

„Ha megnézzük a szombati időmérőt, a pole-hoz képest 1 másodperc hiányzott” – magyarázta.

„Ebből 3 tizedmásodperc a kanyarokban. Viszont ott van még az a bizonyos 7 tized az erőforrást tekintve az egyenesekben. Azt gondolom, ez utóbbival nehezebb lesz bármit is kezdeni, hiszen a motorfejlesztések be vannak fagyasztva az idényre.”

„Az egyenesbeli sebességben a légellenállás is szerepet játszik, és ezt nem fogjuk egyhamar megoldani. Azt gondolom, kicsit csalódottak voltunk a szombaton látottak után az egyenesekben látott sebességünk miatt. De még ki kell elemeznünk az adatokat, hogy lássuk, mit tehetünk a továbbiakban.”

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudtak ennyit veszíteni az egy évvel ezelőtti tempóhoz képest, Binotto kifejtette: „Hogy őszinte legyek, nem foglalkozom azzal, hogy a tavalyi dolgokat nézegetem.”

„Nem a tavalyi évvel kell összehasonlítanunk a dolgokat, hanem a riválisainkkal. Most a versenytársakhoz képest mért versenyképességünkre fókuszálunk, az időmérős kört vizsgáljuk, és a versenyen elért eredményt – és próbáljuk megoldani az autónk problémáit.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Csak az egyenesekben 7 tizedet veszít a Ferrari körönként
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!