Csak egy évre hosszabbítana Vettellel a Ferrari!

TEST T2 BARCELLONA 2020 - GIOVEDì 27/02/2020 - SEBASTIAN VETTEL Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
Olasz sajtóértesülések szerint csak egy évre hosszabbítaná meg Sebastian Vettel szerződését a Ferrari Forma-1-es csapata, ráadásul a német versenyző fizetésén is jelentősen csökkentenének.

A négyszeres világbajnok kontraktusa a 2020-as szezon végén jár le Maranellóban, Mattia Binotto csapatfőnök azonban még néhány hete úgy fogalmazott, már egyeztetéseket kezdtek Vettellel a folytatásról.

Az olasz Sky Sport jelentése szerint azt követően, hogy a csapat hazautazott Melbourne-ből, a Ferrari ajánlatot is tett Vettelnek: a négyszeres világbajnok jelenlegi szerződését egyelőre csak egy évvel hosszabbítanák meg, ráadásul a német kevesebb pénzt is kapnaa, mint az elmúlt években. Úgy tudni, Vettel jelenleg évi mintegy 42 millió eurót tesz zsebre.

Most a labda Vettel térfelén pattog: ha a 32 éves versenyző elfogadja a csapat ajánlatát, 2021 végéig ő lesz Charles Leclerc csapattársa.

A Ferrari számára egyébként annyira nem sietős tisztázni a versenyzőkérdést, hiszen legalább három olyan versenyző van a mezőnyben, akik potenciálisan szóba kerülhetnek, és akik az első hívó szóra Maranello felé vennék az irányt: Daniel Ricciardo, Carlos Sainz és Antonio Giovinazzi.

Vettelnek viszont nem érdemes sokáig elhúzni a dolgot, ráadásul fontos volna számára, hogy mihamarabb elkezdődjön az idény, hogy bizonyítani tudjon a versenypályán.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS