Orosz Nagydíj

Csapathiba okozta Vettel vesztét

A Ferrari hibája miatt esett ki Sebastian Vettel az időmérő edzés első szakaszában, így a vasárnapi versenyen csak a 16. rajtkockából kezdheti meg a futamot.


A Ferrari hibája miatt esett ki Sebastian Vettel az időmérő edzés első szakaszában, így a vasárnapi versenyen csak a 16. rajtkockából kezdheti meg a futamot.

Vettel jelentette a kvalifikáció első meglepetését, ugyanis már az első szakaszban befejeződött számára az időmérő, így csak a 16. pozíciót szerezte meg. A kamerafelvételekből sokan arra tippeltek, hogy technikai gondja támadt a németnek, azonban Vettel hamar reagált ezen spekulációkra.

„Nem volt probléma az autóval. Azt gondoltuk, elég lesz majd egy kör a lágyakon, hogy bejussunk a Q2-be, de nem így történt.”

Amikor kiderült, hogy nem elegendő az elért köridő, Vettelnek már nem volt ideje arra, hogy új gyorskört kezdjen meg. A német azonban nem hibáztatja a Ferrarit, szerinte ezt közösen szúrták el.

„Csapatként nem hoztunk jó döntést ma, ennek pedig súlyos következményei lettek. De a verseny holnap lesz” – bizakodott a négyszeres világbajnok.

„Sokat beszélhetnénk arról, hogy mit rontottunk el, de tisztában vagyunk vele, szóval előre kell tekintenünk.”

„Holnap szórakoztató versenyünk lehet, az autó még mindig gyors, szóval javíthatunk a helyzeten.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS