Csúnyán kiosztotta az Alpine főnökét a McLaren vezérigazgatója - F1VILÁG.HU

Csúnyán kiosztotta az Alpine főnökét a McLaren vezérigazgatója

HIRDETÉS
Meglehetősen kritikus szavakat fogalmazott meg az Alpine csapatfőnökével, Otmar Szafnauerrel kapcsolatban a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown. A szakember az Alpine-főnök Oscar Piastrival kapcsolatos egyik megjegyzésére reagált.
Autodromo Nazionale di Monza, Italy.
Saturday 2 September 2017.
Zak Brown, Executive Director, McLaren Technology Group.
Photo: Steven Tee/McLaren
ref: Digital Image _O3I5532

Mint ismert, Piastri egészen mostanáig az Alpine juniorversenyzőjeként tevékenykedett, a francia istálló pedig azt szerette volna, ha Fernando Alonso távozása után az ausztrál tehetség az ő egyik autójukkal versenyez majd a 2023-as évadban. Piastri azonban kikosarazta a csapatot, miután időközben megállapodott a McLarennel, ahol Daniel Ricciardo helyét veszi át a tervek szerint.

Otmar Szafnauer a Belga Nagydíj helyszínén újságíróknak nyilatkozva arról beszélt, sajnálja, hogy Piastriba kevés tisztesség szorult.

„Ő egy ígéretes fiatal pilóta” – fogalmazott az Alpine vezetője. „Azt kívánom, bárcsak egy kicsit becsületesebb lenne. Novemberben aláírt egy papírt, mi pedig mindent megtettünk, hogy felkészítsük az F1-re. Az alku ráeső része szerint nálunk kellene vezetnie, vagy három évre egy olyan ülést elfoglalnia, amit mi választunk számára. Azt kívánom, bárcsak emlékezne arra, amit novemberben aláírt.”

Szafnauer megjegyzésére reagálva Piastri jövőbeli főnöke, Zak Brown vágott vissza: Spában azt mondta, furcsának tartja, hogy épp az Alpine főnöke papol a becsületességről.

„Alapvetően nem ismerem a részleteit annak a partnerségnek, szóval szerintem nem lenne fair, ha állást foglalnék egyik vagy másik oldal mellett, mivel egyszerűen nem ismerem a helyzetet” – mondta Brown a Sky Sports F1 televíziónak adott interjúban. 

„De az elmúlt időszakot nézve, azt, ahogy Fernando [Alonso] távozott, és ahogy Otmart meglepetésként érte a dolog, illetve, hogy nem olyan régen 400 ezer eurós pénzbírsággal és 15 pontos levonással sújtották… Nem vagyok biztos abban, hogy ő rendelkezik a legmagasabb fokú hitelességgel, és neki kellene az etikával kapcsolatos vádaskodásokkal jönnie.”

Brown utolsó mondataiban arra utalt, hogy Szafnauer korábbi csapatát, a Racing Pointot még 2020-ban 400 ezer eurós pénzbírsággal és 15 pontos levonással sújtották fékcsatornáik illegális tervezési folyamata miatt.

A csapattól év végén távozó Fernando Alonso egyébként a napokban elárulta, Szafnauert azért érhette meglepetésként a vele kapcsolatos hír, mert őt saját Alpine-os főnökei nem tájékoztatták – a kétszeres világbajnok elmondása szerint ugyanis minden olyan emberrel közölte, hogy az Aston Martinhoz szerződik, aki a korábbi tárgyalási folyamatokban érintett volt.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!