Dallara-kasztnira pályázik a Haas Formula - F1VILÁG.HU

Dallara-kasztnira pályázik a Haas Formula

HIRDETÉS

A Forma-1 mezőnyéhez 2015-ben csatlakozni kívánó Haas Formula azt szeretné, ha a következő szezonban a Dallara karosszériájával versenyezhetne a száguldó cirkuszban.


A Forma-1 mezőnyéhez 2015-ben csatlakozni kívánó Haas Formula azt szeretné, ha a következő szezonban a Dallara karosszériájával versenyezhetne a száguldó cirkuszban.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) múlt pénteken jelentette be hivatalosan, elfogadta az amerikai NASCAR-sorozatban már csapattal rendelkező Gene Haas nevezését a Forma-1-be, így az amerikai szakember jövőre már a Forma-1-ben is képviseltetheti magát.

„Nem akarjuk elindítani a saját gyárunkat” – mondta Haas, amikor az AUTOSPORT munkatársa arról faggatta, keresnek-e partnereket autójuk tervezéséhez és megépítéséhez.

„Voltak előzetes tárgyalásaink a Dallarával, akik készen állnak. Egy komplett létesítményük van, ráadásul tapasztaltak, és időtlen idők óta érintettek az autóversenyzésben.”

„Lehetetlenség azt mondani, hogy ki fogjuk találni, miképp tudnánk saját magunknak autót építeni, és 9 hónap alatt felvenni a szükséges szakembereket. Kompromisszumot fogunk kötni az autó építésére vonatkozóan.”

Haas kifejtette, az elsődleges céljuk az, hogy eleget tanuljanak ahhoz, hogy teljes értékű konstruktőrök lehessenek a Forma-1-ben.

„Nem azért megyünk oda, hogy azt mondjuk, építsetek nekünk egy autót – szeretnénk, ha ott lennének az embereink, és megtanulnák a folyamatokat, hiszen az alapvető célunk az, hogy konstruktőrök legyünk mi magunk is.”

„Az első autónk nem kizárólag a mi termékünk lesz, rengeteg technológia érkezik majd partnereinktől. De meg fogjuk tanulni a dolgokat, és végül saját autóval fogunk előállni. Meg tudjuk verni az európaiakat saját játszóterükön!”

A Haas Formulának egyelőre motorpartnere sincs még, bár a csapatfőnök elárulta, korábban már folytattak egyeztetéseket a Ferrarival és a Mercedesszel is.

Hirdetés

„A következő négy-hat hétben bejelentjük, mit fogunk tenni. Helyes döntést akarunk hozni. Nem akarunk fejjel a falnak menni, hogy utána azt mondjuk, rossz döntést hoztunk.”

A gárda csapatfőnöke kifejtette, bár már jövőre szeretnének rajthoz állni a Forma-1-ben, nem kizárt, hogy erre végül csak 2016-ban kerül sor.

„Azt gondolom, 2015 túl közel van – 2016 viszont túlságosan is messze. Ha várunk, még több pénzt fogunk elkölteni, hiszen egy semleges helyzetben leszünk a jövő év közepéig. Koldulnunk, kölcsön kérnünk, vagy lopnunk kell ahhoz, hogy versenyezni tudjuk az első futamon.”

„Nehéz a döntés, és ezt a következő néhány hétben tisztázni is kell. Nem lesz egyszerű, de ha azt mondjuk, hogy itt leszünk 2015-ben, akkor az úgy is lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!