D’Ambrosio lett a Lotus tartalékosa

A Lotus Forma-1-es alakulata kedden késő délután hivatalosan megerősítette, hogy a 2012-es évadban Jerome D’Ambrosio lesz az istálló teszt –és tartalékversenyzője.


A Lotus Forma-1-es alakulata kedden késő délután hivatalosan megerősítette, hogy a 2012-es évadban Jerome D’Ambrosio lesz az istálló teszt –és tartalékversenyzője.

A belga tehetség tavaly mutatkozott be a királykategóriában a Virgin színeiben, csapata azonban nem hosszabbította meg szerződését, helyére pedig a francia Charles Picet szerződtette.

D’Ambrosio idén sem marad munka nélkül, hiszen Kimi Räikkönen és Romain Grosjean munkáját segíti majd a Lotusnál: a tervek szerint valamennyi versenyhelyszínre együtt utazik majd a csapattal, hogy szükség esetén beugorhasson valamely pilóta helyére.

A 26 éves versenyzőre emellett a szimulátorban is komoly feladatok várnak, mint ahogy a csapat egyenesvonalú tesztjeit is ő bonyolítja majd le.

„Ez egy izgalmas lépés karrierem szempontjából” – fogalmazott a belga. „Egy teljes szezont végigversenyeztem a Forma-1-ben egy kiscsapatnál, ahol sokat tanultam az autósportok csúcsosztályáról.”

„Most lehetőségem lesz arra, hogy az ez egyik, nagy potenciállal rendelkező topcsapatnál alakítsam jövőmet. Úgy gondolom, tapasztalatommal hozzájárulhatok majd a munkához. Nyilvánvalóan szeretnék versenyezni, de egy élcsapatnál.”

„Ez egy olyan lehetőség, amit nem hagyhatok ki. Vágyam, hogy a jövőben újra versenyezzek, ez pedig arra motivál, hogy a lehető legjobb munkát végezzem ebben az új pozícióban.”

A csapatot irányító Eric Boullier elárulta, úgy érzi, D’Ambrosio érkezésével tovább erősödhet a Lotus 2012-ben.

„2010-ben tartalékosként meggyőzött minket, és az év végén erős teljesítményt nyújtott a fiatalok tesztjén” – magyarázta a szakember. „Bemutatkozó évében is jól szerepelt a Forma-1-ben, szóval alig várom már, hogy együtt dolgozzunk vele. Azt hiszem, tökéletesen illik jelenlegi versenyzőpárosunk mellé.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!