Dani Clos újra versenyautóba ülhet - F1VILÁG.HU

Dani Clos újra versenyautóba ülhet

HIRDETÉS

Autóba ülhet a Brit Nagydíj pénteki első szabadedzésén a HRT teszt –és tartalékversenyzője, Dani Clos – jelentette be a spanyol kiscsapat ma délelőtt.


Autóba ülhet a Brit Nagydíj pénteki első szabadedzésén a HRT teszt –és tartalékversenyzője, Dani Clos – jelentette be a spanyol kiscsapat ma délelőtt.

Az ifjú versenyzőnek Barcelonában már volt lehetősége arra, hogy vezesse az F112-es versenygépet, a csapat pedig Nagy-Britanniában újra lehetőséget ad neki.

„Nagyon örülök annak, hogy Silverstone-ban ismét vezethetem az F112-est – egy olyan helyen, ahonnan sok szép emléket őrzök, hiszen valahányszor ott jártam a GP2-vel, mindig dobogóra álltam” – mondta Clos.

„Barcelona után nagyon várom már ezt az új lehetőséget. A munka, amit végzőnk a csapattal, igazán pozitív, és azt gondolom, képes vagyok hozzájárulni a HRT előmeneteléhez. Ráadásul jobb körülmények között vezethetek, mint Barcelonában, mivel az autó akkor még új volt, és különféle aerodinamikai teszteket kellett végrehajtanom. Most kapok egy új lehetőséget. Nem kell bizonyítanom semmit, de együtt kell dolgoznom a csapattal, és annyit kell fejlődnöm, amennyit csak tudok.”

Clos a Brit Nagydíj első szabadedzésén Narain Karthikeyan helyett róhatja majd a köröket.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!