Dennis: Hamilton kiérdemelte a fizetésemelést - F1VILÁG.HU

Dennis: Hamilton kiérdemelte a fizetésemelést

HIRDETÉS

A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton igenis megdolgozott azért debütáló évében, hogy a wokingi alakulat meghosszabbítsa szerződését, mely az eddiginél jobb anyagi feltételeket biztosít számára.

A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton igenis megdolgozott azért debütáló évében, hogy a wokingi alakulat meghosszabbítsa szerződését, mely az eddiginél jobb anyagi feltételeket biztosít számára.

A McLaren Mercedes versenyistálló pénteken kiadott közleményében hivatalosan is megerősítette, hogy újabb öt évvel meghosszabbította Lewis Hamilton év végén lejáró szerződését. A csapat vezetője, Ron Dennis elégedetten nyilatkozott a bejelentést követően.

“Azok után, hogy 2006. novemberében szerződést kötöttünk vele, Lewis kimagasló munkát végzett debütáló évében, és minden várakozást felülmúlt, még azokét is, akik már jó ideje ismerik, és tisztában vannak a képességeivel” – mondta Dennis.

“A 2007-es idényben nyújtott kiváló teljesítménye után úgy gondolom, hogy teljes mértékben megérdemelte, hogy emeljünk a fizetésén. A tárgyalások is baráti hangnemben folytak a csapat és Lewis menedzsere, Anthony Hamilton között.”

“A mai bejelentéssel biztossá vált, hogy együttműködésünk ideje 15 év hosszúságúra nyúlik, ami páratlan a sport, különösen a motorsport történelmében. Ez mindenki számára hatalmas dolog, aki részt vesz ebben, beleértve Anthony-t is. Lewis egy különleges ember, boldogok vagyunk, hogy meghosszabbítottuk szerződését. A Vodafone McLaren Mercedes istálló már alig várja az előtte álló szezont, és bízunk benne, hogy Heikkivel a fedélzeten, aki Lewis csapattársa lesz, remek idényt teljesítünk majd a Forma-1-ben.”

A McLaren F1 ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh a következőkkel folytatta: “A 2007-es bajnokság vége óta, melyben Lewis minden újonc által felállított rekordot megdöntött, a Vodafone McLaren Mercedes istálló minden erejével arra koncentrált, hogy időben pályára gördülhessen 2008-as versenygépe.”

“Ezt sikeresen elértük január 9-én szerdán, így lehetővé vált, hogy tárgyalásokat folytassunk Lewis menedzserével, Anthony-val. Semmit nem kellett sürgetni, hiszen Lewis előző szerződése még érvényben volt, éppen ezért nyugodtan meg tudtuk beszélni a részleteket” – folytatta a brit szakember.

“Heikki decemberben érkezett a csapathoz, és az azóta eltelt idő éppen elég volt ahhoz, hogy már most látni lehet, a két versenyző remekül kijön egymással, és versenyképes párost alkot majd a 2008-as idényben. Biztosak vagyunk benne, hogy sikeresek leszünk az idei évben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!