Dennis: Nincs probléma Alonso és Hamilton között - F1VILÁG.HU

Dennis: Nincs probléma Alonso és Hamilton között

A McLaren Mercedes istálló csapatvezetője, Ron Dennis megerősítette, Fernando Alonso és Lewis Hamilton tisztázta egymás között a nézeteltéréseket, így magabiztosan várhatják a hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjat.

A McLaren Mercedes istálló csapatvezetője, Ron Dennis megerősítette, Fernando Alonso és Lewis Hamilton tisztázta egymás között a nézeteltéréseket, így magabiztosan várhatják a hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjat.

A wokingi alakulat reggeli közleményében azt írta, hogy versenyzői – akik a Magyar Nagydíjon csúnyán összekaptak egymással – csütörtökön átbeszélték a történteket, és barátként távoztak a megbeszélés helyszínéül szolgáló isztambuli szállodából.

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis pénteken adott nyilatkozatában elárulta, külön-külön is beszélt versenyzőivel, és úgy érzi, mindketten lehiggadtak.

“Megvannak a csapat irányvonalai, és minden dolgozónktól elvárjuk, hogy eszerint cselekedjen. Beszéltek egymással, megértették a helyzetet, és beszélő viszonyban vannak. Egyiknek sincs problémája a másikkal” – mondta Dennis.

A mindössze huszonkét esztendős újonc Hamilton fantasztikusan teljesít az idei évben, és hat futammal a szezon vége előtt hét ponttal megelőzve Fernando Alonsót, vezeti a bajnokságot. A brit pilóta fergeteges győzelmet aratott legutóbb Magyarországon, miután a stewardok elvették csapattársától a pole pozíciót, mert úgy ítélték meg, szándékosan tartotta fel kollégáját a boxban, aki így lecsúszott utolsó gyorsköréről.

A sportfelügyelők továbbá elvették a McLaen Magyarországon szerzett tizenöt pontját, mellyel a Ferrari tizenkilenc pontra csökkentette hátrányát riválisával szemben. A wokingiak azonban fellebbeztek a döntés ellen, melyet szeptember közepén tárgyal a Fellebbviteli Bíróság.

“Mindig úgy kezdjük a megbeszéléseinket, hogy meg akarjuk érteni a problémák pontos okát, hibáztunk-e egyáltalán, vagy csak áldozatok vagyunk” – folytatta Dennis. “Egy ilyen összetett sportban elkerülhetetlen, hogy ne hibázzon az ember, de elfogadjuk, hogy mindannyian emberek vagyunk, még azok is, akik felettünk ítélkeznek. A legfontosabb dolog viszont az, hogy mindenki tudta, mi a dolga ebben a nehéz helyzetben. Most azon vagyunk, hogy ez többé ne forduljon elő a jövőben.”

Az elmúlt két év bajnoka, Fernando Alonso századik Forma-1-es versenyét győzelemmel szeretné megünnepelni, míg csapattársa Lewis Hamilton mindent megtesz majd annak érdekében, hogy megszerezze idei negyedik győzelmét, és tovább növelje előnyét a bajnoki pontversenyben.

“Mindketten nagyon versenyképesek, de célunk az, hogy a pályán döntsük el, ki a jobb kettejük közül. Csapatként ragaszkodunk az egyenlő bánásmódhoz, jóllehet ezt néha nagyon nehéz megvalósítani. Keményen készülünk a szezon hátralévő versenyeire, és bízunk benne, ha ismét előjönnének ilyen problémák, azokat jól fogjuk tudni kezelni” – tette hozzá Dennis.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!