Dennis: Nincs veszélyben Alonso állása - F1VILÁG.HU

Dennis: Nincs veszélyben Alonso állása

HIRDETÉS

A McLaren vezetője, Ron Dennis védelmébe vette versenyzőjét, és kijelentette, annak ellenére sincs veszélyben a kétszeres bajnok állása, hogy ő indította be azt a folyamatot, mely ahhoz vezetett, hogy kizárták a konstruktőrök versenyéből a csapatot.

A McLaren vezetője, Ron Dennis védelmébe vette versenyzőjét, és kijelentette, annak ellenére sincs veszélyben a kétszeres bajnok állása, hogy ő indította be azt a folyamatot, mely ahhoz vezetett, hogy kizárták a konstruktőrök versenyéből a csapatot.

Dennis szombaton elmesélte azt, hogy a Magyar Nagydíj napján történt szóváltása Alonsóval miként vezetett ahhoz, hogy felhívja az FIA elnökét, Max Mosley-t, és közölje vele, tudomást szerzett új bizonyítékok létezéséről. Mindezek ellenére a csapatvezető hangsúlyozta, továbbra is egy cél lebeg a szeme előtt.

“Az a dolgom, hogy megnyerjem a bajnokságot. Nem pedig az, hogy szeressem az embereket, és ölelgessem őket” – mondta a brit riportereknek a Belga Nagydíjon, mikor kerek perce megkérdezték tőle, miért nem rúgja ki Alonsót.

“Ha nehezen jövök ki velük, akkor nehezen jövök ki velük. Ez nem a szerelemről, és a szeretetről szól. Mindig azon vagyok, hogy jó legyen a kapcsolatom a versenyzőimmel, de ez néha nagyon nehéz.”

Bár Dennis nem közölt részleteket budapesti megbeszélésükről, elárulta, hogy Alonso elmondta neki, hogy birtokában vannak olyan e-mailek, melyek gyanúba keverhetik a csapatot, hogy felhasználta a Ferraritól kiszivárogtatott információkat.

“Fernando nagyon csalódott volt, többek között azért, hogy nem ő az első számú versenyző. Részleteket nem kívánok elmondani a beszélgetésünkről” – folytatta Dennis. “Azt állította, hogy vannak olyan e-mailjei, melyek egy mérnökünktől származnak. Összenéztük Martin Whitmarsh-sal, és Martin azt mondta, ’Fernando informálni fogja az FIA-t’.”

“Mikor Fernando eltávozott, azonnal felhívtam az FIA-t. Elmondtam, mi történt, és letettem a telefont. Fél órával később Fernando menedzsere odalépett hozzám, és elnézést kért tőlem, amiért védence csúnyán beszélt velem. Arra hivatkozott, hogy ideges volt Alonso.”

Ezt követően írt levelet az FIA a McLaren versenyzőinek, melyben arra szólította fel őket, hogy ha bármilyen információjuk van, amely kapcsolatba hozható a kémüggyel, azt haladéktalanul osszák meg velük.

A történet innen már ismerős…

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!