Domenicali: Időt kell adnunk Schumachernek a fejlődésre - F1VILÁG.HU

Domenicali: Időt kell adnunk Schumachernek a fejlődésre

Nagy nyomás helyeződik majd Mick Schumacherre első F1-es évében, a száguldó cirkusz első embere, Stefano Domenicali szerint azonban fontos lenne, hogy a német versenyző nyugodtan fejlődhessen a Haas csapatánál.

A Forma-3-as Európa-bajnokság, valamint a Forma-2 megnyerése után a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia idén már a királykategóriában versenyezhet.

A német tehetség a Haas csapatától kap lehetőséget, a jövő hétvégi Bahreini Nagydíjon 30 évvel édesapja bemutatkozása után debütál a Forma-1-ben.

 

A királykategória elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali azt mondja, nagy érték lesz az F1 számára, hogy ismét egy Schumacher kap lehetőséget a sorozatban.

„Nagyszerű Micket a Forma-1-ben látni” – mondta a száguldó cirkusz első embere az F1-Insider.com című portálnak. „Megérdemli a lehetőséget, minden kategóriában fejlődött, és eredményes tudott lenni.”

„Ez is azt mutatja, hogy saját erejéből jutott el a Forma-1 szintjére, nem pedig a neve miatt.”

Domenicali ugyanakkor figyelmeztet, a média és a rajongók nagyon sokat várnak majd Schumachertől, pedig a fiatal német pilótának időt kell adni.

„A nyomás és a várakozás nagy lesz vele szemben, de időt kell adnunk Micknek a fejlődésre és a tanulásra. Már most nagy érték ő a Forma-1 számára. A neve rengeteg figyelmet fordít a sportra, és ebből a teljes széria profitál. Ugyanakkor viszont meg kell adni neki a lehetősége arra, hogy nyugalomban fejlődjön, és végigmenjen egy teljesen szokványos tanulási folyamaton.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Domenicali: Időt kell adnunk Schumachernek a fejlődésre
Komoly fejlesztésekkel vágnak vissza Alonsóék Kanadában
Nevetség tárgyává vált a Williams, a csapatfőnök az istálló védelmére kelt
Nem tervez Red Bull-motorokra váltani a McLaren
James Key lett a Sauber technikai igazgatója

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!