Domenicali: Már kedden este egyértelmű volt, nincs más alternatíva - F1VILÁG.HU

Domenicali: Már kedden este egyértelmű volt, nincs más alternatíva

A Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali elárulta, amikor kedden este megérkezett Imolába, már világossá vált számára, hogy nincs más opció, törölni kell a hétvégi Emilia-Romagna Nagydíjat.

Mivel a térséget súlyos áradások sújtják, a Forma-1 vezetősége szerdán úgy döntött, nem rendezi meg a száguldó cirkusz imolai versenyhétvégéjét. A döntést Stefano Domenicali maga hozta meg a helyi hatóságokkal és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) együttműködve, a verseny törlését pedig maguk a csapatok és a versenyzők is támogatták.

Domenicali elárulta, bár nehéz döntés volt a versenyhétvége törlése, meg kellett lépniük, mert jelen pillanatban nem a Forma-1 jelenti a prioritást a régió számára.

 

„Vannak nehéz döntések, ezeket azonban bizonyos helyzetekben meg kell hozni” – mondta a szakember az olasz Sky Sport24 kérdésére. „A prioritás pedig a szenvedő lakosság biztonsága volt.”

„Mellettük állunk, adománygyűjtést indítottunk a régió számára, és a faenzai székhelyű AlphaTauri csapata számára is. Néhány srác, akik a csapatnak dolgoznak, mindenüket elveszítettük. A hatóságokkal egyetértésben segítő kezet nyújtunk ebben a nagyon nehéz helyzetben.”

„Amikor kedden este megérkeztem, már világos volt, hogy nincs más alternatíva. Egy nagydíj megszervezése rendkívül összetett, emberekre, logisztikára, szolgáltatásokra van szükség. A pálya készen állt volna, de a prioritás más volt. Minden csapatot tájékoztattam, és senki sem panaszkodott. Sajnáljuk az imolai rajongókat, és megpróbáljuk megtalálni a megfelelő megoldást.”

Domenicali beszélt arról is, mivel ő maga is imolai születésű, érzékenyen érintik a történtek, ám azt mondja, a döntés során igyekezett kizárni az érzelmeket.

„Érzelmileg erősen kötődöm Imolához, vannak itt barátaim, de nem veszíthetem el a racionalitást a nehéz döntések során. Tiszta a lelkiismeretem, mindenki számára helyes döntést hoztam. Igyekszünk segíteni azoknak, akik most sokat szenvednek.”

Az F1 első embere viszont biztos benne, a régi fel fog állnia természeti katasztrófa után.

„Ennek a régiónak a lakossága hozzászokott már ahhoz, hogy reagáljon, történtek már földrengések is. Szorgalmas emberek, akik mindig mosolyognak. Felelősségtudattal fognak válaszolni, megmutatva, mire képesek. Mint tulajdonképpen minden olasz.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Domenicali: Már kedden este egyértelmű volt, nincs más alternatíva
Ferrari: Megvolt a tempónk a pole-hoz, így akár nyerhettünk is volna Monacóban
Problémás még a Mercedes autójának hátulja, ezt akarja megoldani a csapat
Verstappent leste az esős Monacóban Piastri
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!