Friss hírek

Domenicali reméli, a „hihetetlen” Hamilton marad az F1-ben

2020 Abu Dhabi Grand Prix, Saturday - Steve Etherington Lewis Hamilton Mercedes
A Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali reméli, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton mihamarabb dűlőre jut a Mercedesszel, és sokáig marad még a száguldó cirkuszban. A szakember szerint a 36 esztendős versenyző hihetetlen dolgokat tett a Forma-1-ért.

A brit versenyző szerződése még a tavalyi év végén járt le a Mercedesnél, az egyeztetések pedig már hónapok óta folynak a felek között. A legfrissebb hírek szerint mostanra megszületett a megállapodás, melyet akár már jövő héten be is jelenthetnek.

A Forma-1 nemrég kinevezett új vezetője, Stefano Domenicali azt mondja, Hamilton nemcsak a pályán, hanem azon kívül is sokat tesz a száguldó cirkuszért.

„A múltban sok-sok évig menedzseltem versenyzőket, láthattam, miben jó egyik, vagy másik. Hamilton és [George] Russell is hihetetlen versenyzők. Itt van előttem a kép, amikor én megkaptam a Ferrari konstruktőri bajnoki címéért járó trófeáját 2008-ban, Lewis pedig az egyéni címért járó serleget. Hihetetlen versenyző ő, egy hihetetlen ember” – mondta Domenicali.

„Hihetetlen sportoló, és másfajta dimenzión keresztül is sokat adott a Forma-1-nek, mely túlmutat a sporton. Szóval amint tudni fogjuk, mit tartogat számára a jövő, szerintem nagyszerű lesz látni, hogy egy olyasvalamiért harcol majd, amiről a Michael [Schumacher]-éra után senki sem gondolta, hogy lehetséges lesz.”

„George is megmutatta, hogy van benne potenciál, Toto [Wolff] pedig el is mondta, hogy egy jövőbeli bajnok, nem is kérdés. Szóval a lényeg, hogy mindketten itt legyenek, mert mindketten remek dolgokra képesek a Forma-1-ben.”

Arra a kérdésre, hogy Hamilton mennyire fontos globális szempontból a Forma-1 számára, Domenicali kifejtette: „Lewis óriási nagykövete a Forma-1-nek. Egyéb értékek és lényegi kérdések szempontjából is nagykövet, melyek szintén relevánsak.”

„Nagyon remélem, hogy hamarosan jön a bejelentés, mert amiért idén harcolni fog, az sportszakmai szempontból hihetetlen. El tudom képzelni azt a nyomást és dinamikát, amivel ő megpróbálja elérni ezt az új rekordot, mert ez egy hihetetlen történet.”

„Minden, amit mondhatok, hogy nagyon remélem, hogy ha még mindig egyeztetnek Totóval, akkor nagyszerűen alakulnak azok az egyeztetések. Az első versenyünk március végén lesz Bahreinben. Nagyon szeretném azt látni, hogy Lewis és Toto egyszerre érkeznek meg a szezonnyitóra!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek