Döntő hetek várnak a Red Bullra és a Renault-ra - F1VILÁG.HU

Döntő hetek várnak a Red Bullra és a Renault-ra

HIRDETÉS

Döntő hetek várnak a Red Bull Forma-1-es csapatára, valamint motorpartnerére, a Renault-ra – ezt nyilatkozta a minap Dr. Helmut Marko, az energiaital-gyárosok motorsport-tanácsadója.


Döntő hetek várnak a Red Bull Forma-1-es csapatára, valamint motorpartnerére, a Renault-ra – ezt nyilatkozta a minap Dr. Helmut Marko, az energiaital-gyárosok motorsport-tanácsadója.

A korábban sorozatban négy világbajnoki címet nyerő párosra a V6-os erőforrások bevezetése óta nehéz idők járnak, a Renault ugyanis egész egyszerűen képtelen kellőképpen versenyképes és megbízható motorral előállni.

Bár a Monacói Nagydíjon Daniil Kvyat negyedik, Daniel Ricciardo pedig ötödikként ért célba, Marko egyelőre szkeptikus a fejlődést illetően – elmondása szerint még egy kicsit várniuk kell.

„Tudtuk, hogy a monacói eredmények nem feltétlenül tükrözik azt, ahol jelenleg állunk, mert Monacóban a motorerő nem mérvadó – mondta a szakember.

„Ezt múlt hétvégén, Montrealban is láthattuk. Amint volt néhány egyenes, hátrányba kerültünk. Tudjuk, hogy van némi hendikepünk a motort tekintve, illetve a lóerők vonatkozásában. Próbálunk alkalmazkodni nagyon kevés leszorítóerővel, alacsony szárnybeállításokkal, de ezzel csak bizonyos mértékig lehet kompenzálni.”

„A Ferrari bizonyította, hogy fel lehet zárkózni, a Renault-nál pedig tudják, mit kell tenniük. A fejlesztések nyilvánvalóan nem a helyes irányba folytak.”

„Lesznek előrelépések, de türelmesnek kell lennünk. Három hét múlva kiderül, hogy az új projekt – ami már a próbapadon van – működik-e, vagy sem.”

Marko mindazonáltal kifejtette, ha a fejlesztések be is válnak, a Red Bull csak az évad utolsó három versenyén tudja majd kihozni azokból a legtöbbet.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!