Döntöttek a versenybírók Vettel pályaelhagyásáról! - F1VILÁG.HU

Döntöttek a versenybírók Vettel pályaelhagyásáról!

HIRDETÉS
Nem kap büntetést a Forma-1-es Olasz Nagydíj időmérő edzésén elkövetett pályaelhagyásáért Sebastian Vettel – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség este negyed 9-kor.
Italian Grand Prix 2019, Monza, Friday,  Sebastian Vettel, Ferrari

A négyszeres világbajnokot beidézték a stewardok Monzában, mert felmerült a gyanú, hogy négy kerékkel elhagyta a pályát a kvalifikáció során, ezáltal pedig jogosulatlan előnyhöz jutott.

A versenybírók alaposan kivizsgálták a történteket, és végül arra a következtetésre jutottak, hogy nincsenek perdöntő bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Vettel szabályt szegett volna.

„Egyes kamerképek alapján úgy tűnt, hogy a kerekek nem érintkeztek a fehér vonallal, más szögből viszont úgy tűnt, hogy az első kerék egy része (felülnézetből) érintkezhetett a fehér vonal szélével” – áll a stewardok indoklásában.

A versenybírók hozzáteszik, nem voltak túlságosan egyértelmű bizonyítékok, így a versenyző javára hozták meg döntésüket – magyarán, Vettelt nem büntetik a történtek miatt.

Vettel így megtarthatja időmérőn megszerzett 4. rajthelyét.

A száguldó cirkusz mezőnye ezen a hétvégén Monzában vendégszerepel, az F1VILÁG.HU csapata pedig a helyszínről számol be az Olasz Nagydíj eseményeiről! Weboldalunk mellett érdemes figyelemmel kísérni Facebook-oldalunkat is, de természetesen elérhetőek vagyunk az Instagramon is!

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!