Friss hírek

Dühös mérnöke tüzelte fel Verstappent az időmérőn

Idei harmadik, Forma-1-es pályafutása hatodik rajtelsőségét szerezte a Stájer Nagydíj szombati időmérő edzésén Max Verstappen. A holland versenyző elárulta, mérnöke volt az, aki fel tudta őt tüzelni egy kicsit a kvalifikáció utolsó szegmensére.

Verstappen 2 tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a pole-t Spielbergben, miután a Q2-ből sikerült továbbjutnia a közepes keverékű abroncsokkal – így ezekkel a gumikkal rajtolhat majd vasárnap.

A második szakasz végén a Red Bull aztán lágy gumikkal is pályára küldte őt, hogy lássák, hogyan működik ez a keverék, ám ebben a körben Verstappen hamar elvette a gázt, mivel forgalomba került.

Mérnöke, Gianpiero Lambiase pedig ezt szóvá is tette nem sokkal később.

„Szerintem a mérnököm volt az, aki feltüzelt, mert ideges volt, hogy nem tudtam egy jobb kört futni a lágyakon” – mondta Verstappen az időmérő után.

„Rám szólt a rádión, amikor kiálltam a bokszba, hogy ’tudom, hogy feltartottak az 1-es kanyarban, de jobban meg kellett volna nyomni azt a kört, hogy lássuk, milyenek a gumik’.”

„Nem válaszoltam neki, de szerintem belül feltüzelt, hogy egy kicsit keményebben nyomjam abban az első körben a Q3-ban.”

Verstappen hozzátette, úgy érzi, elégedett lehet saját és a csapat teljesítményével.

„Azt hiszem, egészen rendben voltam az időmérőn – néhány apró változtatást végeztünk, és úgy tűnik, ez jó előrelépésnek bizonyult. A gumik működtetése volt a kulcs, meg kellett bizonyosodnunk arról, hogy a közepes keverékkel továbbjutunk a Q2-ből – a különbségek ugyanis itt nagyon kicsik.”

„Szóval nem volt valami könnyű továbbmenni a Q2-ből azzal a gumival. De sikerült. A Q3-mal pedig nagyon elégedett vagyok – az első köröm egészen jól sikerült. A második egy kicsit rosszabb lett, mivel én voltam a vont végén, szóval a gumijaim egy kicsit hidegek voltak a kör elején. Mindenesetre jó időmérő volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!