Durván kiosztotta Hamiltont a korábbi IndyCar-bajnok - F1VILÁG.HU

Durván kiosztotta Hamiltont a korábbi IndyCar-bajnok

HIRDETÉS
Alaposan leosztotta Lewis Hamiltont az IndyCar-sorozat korábbi bajnoka, az Indianapolis 500 2013-as győztese, Tony Kanaan.

Azok után, hogy Fernando Alonso nemrégiben részt vett az Indy 500-on, természetesen számos F1-es versenyző kifejtette már véleményét az amerikai versenysorozattal, illetve a spanyol versenyző szereplésével kapcsolatban.

A háromszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton egy meglehetősen cinikus mondatot sütött el a sajtó képviselőinek nemrég, erre pedig Tony Kanaan reagált a minap.

„Az, hogy ott volt az 5. helyen olyan versenyzők ellen, akik egész évben ott vannak… érdekes” – mondta Hamilton, Kanaan válasza pedig nem váratott sokáig magára.

„Ez a srác egy kétautós bajnokságban versenyzett tavaly, és második lett, szóval nem hiszem, hogy olyan sok mondanivalója lenne” – mondta a brazil.

„Nagy öröm, hogy Fernando itt volt köztünk. Nagyon alázatos, nem úgy, mint néhány kollégája, akik nyilatkozgattak májusban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!