Dyer több ajánlat közül válogathat - F1VILÁG.HU

Dyer több ajánlat közül válogathat

HIRDETÉS

Mérlegeli Forma-1-be való visszatérési lehetőségeit a Ferrari korábbi vezető versenymérnöke, Chris Dyer, akitől még az idei év elején búcsúzott el a maranellói gárda.


Mérlegeli Forma-1-be való visszatérési lehetőségeit a Ferrari korábbi vezető versenymérnöke, Chris Dyer, akitől még az idei év elején búcsúzott el a maranellói gárda.

Dyer azt követően távozott az F1-es részlegtől, hogy a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso egy taktikai hibának – is – köszönhetően elbukta a világbajnoki címet tavaly, Abu Dhabiban. A szakember ekkor a Ferrari sportautó-részlegére került, ám elégedetlen volt az olaszok által kínáltakkal, így végül a végleges távozás mellett döntött.

A szakember jelenleg fizetett szabadságát tölti, miután továbbra is szerződésben áll az olaszokkal, ám a legfrissebb sajtóértesülések szerint nagy az esély arra, hogy hamarosan a Mercedes GP alakulatánál láthatjuk viszont, ahol Ross Brawnnal és Michael Schumacherrel dolgozhat majd együtt. A hétszeres világbajnoknak évekig versenymérnöke volt a Ferrarinál.

Dyer a tavalyi szezonzáró óta Monzában először jelent meg az F1-es paddockban, ahol elmondta, élvezi szabadságát, hiszen így sok időt tölthet el családjával. Hozzátette, azért távozott a Ferrari GT-részlegéről, mert nem tartotta élvezetesnek az ottani munkát.

„Egy olyan pozíciót ajánlottak, ami nem volt számomra érdekes, szóval azt válaszoltam, hogy nem, köszönöm. Továbbra is Spezzanóban élek, Maranellóhoz közel. Jelen pillanatban amúgy sem dolgozhatok más csapatoknak, ráadásul Olaszország az otthonommá vált. 10 éve élek itt” – mondta a szakember.

A Mercedesszel kapcsolatos pletykákra reagálva Dyer elmondta: „Van több ajánlatom is, de jelen pillanatban nem akarok a jövőről beszélni.”

Dyer említést tett a tavaly Abu Dhabiban történtekről is: véleménye szerint egyáltalán nem hozott katasztrofális döntést a szezonzárón, noha való igaz, hogy Alonso végül elveszítette a vb-címet Sebastian Vettellel szemben.

„Úgy gondolom, hoztam már rosszabb döntéseket is más versenyeken. Nehéz időszakot éltem át, de ilyen dolgok megtörténnek a Forma-1-ben.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!