Ecclestone 100 milliós egyezsége a bírósággal – F1VILÁG.HU

Ecclestone 100 milliós egyezsége a bírósággal

HIRDETÉS

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone egyezséget kötött a bírósággal és 100 millió dollárért egyszer s mindenkorra véget vetett vesztegetési perének Münchenben.


A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone egyezséget kötött a bírósággal és 100 millió dollárért egyszer s mindenkorra véget vetett vesztegetési perének Münchenben.

A német jogszabályok lehetővé teszik, hogy bizonyos körülmények között, a vádlott egy előre meghatározott összegért véget vethet perének, ahogy az történt is Ecclestone ügyében, miután a bíróság úgy ítélte meg, hogy ez a szabály alkalmazható ebben a helyzetben.

Az F1 főguruja április óta perben áll, miután azzal gyanúsították meg, hogy nem kevesebb, mint 44 millió dollárt fizetett Gerhard Gribowsky egykori bankárnak, hogy segítsen neki megvásárolni a BayernLB 47%-os tulajdonrészét a sportban még 2006-ban.

Gribowsky-t már korábban letartóztatták, amiért elfogadta a csúszópénzt, azonban Ecclestone mindig is állította, hogy csak azért fizetett, mert megzsarolták.

Ecclestone pozíciója a Forma-1 élén veszélybe kerülhetett volna, ha bűnösnek találják, ám azzal, hogy megegyezett a bírósággal, a vádlottat sem bűnösnek, sem ártatlannak nem ítélik.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!