Ecclestone: 2014-ben ott leszünk New Jersey-ben

Ugyan a New Jersey-i verseny szervezői pénteken bejelentették, 2013-ban biztosan nem tudják vendégül látni a Forma-1 mezőnyét, Bernie Ecclestone egyáltalán nem mondott le az amerikai utcai futamról.


Ugyan a New Jersey-i verseny szervezői pénteken bejelentették, 2013-ban biztosan nem tudják vendégül látni a Forma-1 mezőnyét, Bernie Ecclestone egyáltalán nem mondott le az amerikai utcai futamról.

A verseny promóterei pénteken tájékoztatták a világsajtót arról, sajnos az építkezési munkálatok nem a várakozásoknak megfelelően haladnak, így a New Jersey-i verseny kikerül a jövő évi versenynaptárból.

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone azonban nem aggódik, biztos benne, hogy 2014-ben bemutatkozhat a verseny a naptárban.

„Elkötelezett vagyok a futam iránt. Továbbra is keményen dolgozunk majd együtt azon, hogy 2014-ben valóra váljon ez az álom” – mondta a Forma-1 teljhatalmú ura.

A versenyrendezésért felelős Leo Hindery Jr. úgy fogalmazott, azért tették le voksukat a verseny elhalasztása mellett, mert így biztosítani tudják, hogy 2014-ben a lehető legszínvonalasabban lássák vendégül a száguldó cirkuszt.

„A versenyt megtartjuk Port Imperialban, de sajnos nem olyan hamar, mint reméltük” – mondta.

„100 százalékig elkötelezettek vagyunk.”

Bernie Ecclestone mindeközben kijelentette, a jövőre elmaradó versenyt nem helyettesítik majd más helyszínnel.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS