Ecclestone: A Ferrari miatt van a dupla pontos szabály - F1VILÁG.HU

Ecclestone: A Ferrari miatt van a dupla pontos szabály

HIRDETÉS

Noha nyilvánosan a dupla pontok ellen szólt, zárt ajtók mögött bizony Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke is szükségesnek érezte az új szabály bevezetését a Forma-1-ben.


Noha nyilvánosan a dupla pontok ellen szólt, zárt ajtók mögött bizony Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke is szükségesnek érezte az új szabály bevezetését a Forma-1-ben.

Legalábbis így nyilatkozott a minap a Forma-1 első embere, Bernie Ecclestone, aki szerint egész egyszerűen azért osztanak majd kétszer annyi pontot a 2014-es szezon utolsó versenyén, Abu Dhabiban, hogy segítsék a száguldó cirkusz leghíresebb csapatát.

„Túlságosan mesterkélt az egész” – mondta di Montezemolo még januárban. „Nem lennék meglepve, ha ezt a szabályt hamarosan eltörölnék.”

Ezzel szemben Ecclestone nemrég azt mondta, a háttérben bizony maga a Ferrari elnöke is elfogadta, szükség van erre a megoldásra.

„Montezemolo beszélt erről, én pedig azt mondtam, «nagyon egyszerű oka van annak, hogy bevezettük ezt a dupla pontos szabályt. Azért tettük, mert ti (a Ferrari) nem teljesítetek! Ha azt csinálnátok, amit kellene, nem lenne szükség rá»” – nyilatkozta a City A.M. című lapnak az üzletember.

„Montezemolo pedig azt mondta erre, hogy «tudom, tudom».”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!