Friss hírek

Ecclestone beszólt a csapatvezetőknek

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy csapatfőnökök jobban tennék, ha ahelyett, hogy a szabályok saját javukra fordításával próbálnának meg előnybe kerülni a többiekkel szemben, csapatuk megerősítésén dolgoznának.


A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy csapatfőnökök jobban tennék, ha ahelyett, hogy a szabályok saját javukra fordításával próbálnának meg előnybe kerülni a többiekkel szemben, csapatuk megerősítésén dolgoznának.

„Arra kellene figyelniük, hogy megfelelően futtassák a saját üzletüket, nem pedig aggódni a többiek miatt” – mondta a napokban 80. születésnapját ünneplő brit üzletember a Forma-1 hivatalos weboldalának adott exkluzív interjújában.

Hirdetés
 

„Ami a Forma-1-nek jó, az jó az összes résztvevőnek, a csapatoknak és a cégeknek. Túl sokan gondolnak csak arra, hogy mi a jó nekik. Ugyanez a helyzet a szabályokkal, csakis az jár a fejükben, hogy miként szabhatnák át azokat úgy, hogy győzelemhez jussanak.”

Arra a kérdésre, hogy az egész csak az egóról szól, Ecclestone a következőket mondta: „Nem egónak, sokkal inkább butaságnak hívnám ezt. Globálisan kellene látniuk a dolgokat és így is kellene gondolkodniuk.”

„Az összes csapat nagyon versenyképes és győzni akar, amit abszolút támogatok, de azonos feltételek mellett kell elérniük, hogy felülkerekedjenek a többieken, nem pedig úgy, hogy sportszerűtlen előnyhöz juttatják magukat valamilyen módon.”

„Ha úgy szereznek előnyt, hogy jobb autót terveznek, vagy jobb versenyzővel rendelkeznek, vagy okosabban játszanak a stratégiával, akkor az rendben van, az szuper. De ne akarjanak olyan változtatásokat, amikről tudják, hogy azzal előnybe kerülhetnek ellenfeleikkel szemben.”

„Sokan azt szeretnék, ha egy kicsivel nagyobb motorral versenyezhetnének, mint a többiek, de a dolgok nem így mennek, ezt nem szabad megengedni, mert nem ez a helyes út.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!