Ecclestone jogi úton verné le a rivális bajnokságot - F1VILÁG.HU

Ecclestone jogi úton verné le a rivális bajnokságot

HIRDETÉS

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone figyelmeztette a nagyvállalatokat, hogy készen áll jogi lépéseket tenni ellenük, amennyiben a leghalványabb gyanúja is felmerül annak, hogy egy rivális széria útjára indításában mesterkednek.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone figyelmeztette a nagyvállalatokat, hogy készen áll jogi lépéseket tenni ellenük, amennyiben a leghalványabb gyanúja is felmerül annak, hogy egy rivális széria útjára indításában mesterkednek.

Döntő fontosságú nap előtt áll a Forma-1 világa, hiszen az FIA pénteken hirdeti ki a végleges jövő évi nevezési listát, ami akár hatalmas felháborodást is okozhat, hiszen nem kizárt, hogy azon nem szerepelnek majd a nagy gyártók, akik csak feltételesen adták be nevezésüket.

Mindez olaj lehet a tűzre, és arra sarkallhatja a gyártókat, hogy igenis indítsák útjára saját szériájukat, ha nem sikerül egyezségre jutniuk az irányító testülettel a jövő évi szabályok ügyében.

Ecclestone azonban elmondta, mindent el fog követni azért, hogy keresztbe tegyen a szakadár csapatoknak, akiket amúgy sem tart képesnek arra, hogy egy teljesen önálló szériát indítsanak, ugyanis a versenyzésen kívül semmi tapasztalatuk nincsen a háttérben zajló szervezésben.

“Ha megpróbálnak egy saját szériát indítani – és nem hiszem, hogy képesek lesznek rá – óriási problémák tornyosulhatnak előttük” – mondta a brit üzletember a Daily Expressnek.

“A csapatokkal kötött szerződéseimtől eltekintve, ha bárki megkeresi a velünk szerződésben álló embereket, cégeket, vagy televíziós közvetítőket, azt nagyon komolyan fogjuk kezelni.”

“Ez a szerződések megszegését jelentené, és én soha nem tennék ilyet, így nem fogok hátra dőlni, és nézni, hogy ez megtörténjen. Egy ilyen per font milliókat vihet el, vagy ki tudja mennyit?” – tette fel a költői kérdést Ecclestone.

Bár a FOTA alelnöke, John Howett szerint az idő szűke nem jelentene akadályt számukra, és ha arra kerülne a sor, elő tudnák venni vészforgatókönyvüket, és már a jövő évben új szériába egyesülhetnének, Ecclestone úgy gondolja, hogy beletörne a csapatok bicskája a szakításba.

“Nem vagyok biztos abban, hogy az olyan nagycsapatok, mint a Toyota és a BMW, akik amúgy is csökkentenék a költségeiket a Forma-1-ben, pénzt ölnének egy olyan sorozatba, amit nem FIA F1 bajnokságnak hívnak. Rengeteg pénzbe kerül elindítani egy szériát” – magyarázta Ecclestone.

“Jelenleg ingyen biztosítjuk a helyszíneket a csapatoknak, akiknek csak az a dolguk, hogy kiguruljanak a pályára szponzoraikkal és azok pénzével, aztán hatalmas nézősereg előtt versenyezzenek, ami az általam kötött szerződéseknek köszönhető.”

Hirdetés

“Ez a pénz visszaáramlik a csapatokhoz, amit ők elkölthetnek. Azonban más lenne a helyzet, mikor nekik kéne biztosítani a helyszíneket, szerződtetniük az embereket, megtalálni a televíziós társaságokat – és nekünk vannak a legjobbak –, és promotálni az egészet.”

Bár a jelenlegi világbajnokok – Fernando Alonso, Kimi Raikkönen, és Lewis Hamilton – már jelezték, hogy bármi is történjék, követni fogják csapatukat, és ha kell, készen állnak elhagyni az F1-et, ha nem tudnak megegyezni a felek, Ecclestone szerint nem ilyen egyszerű a helyzet.

“Ami a versenyzőket illeti, mindannyian az FIA F1 világbajnokságot akarják megnyerni, nem pedig egy olyan szériában akarnak bajnoki címet szerezni, ami jóval kevesebbet jelen” – tette hozzá a brit üzletember, aki emlékeztette a csapatokat, hogy lett volna lehetőségük aláírni az 1998-as Concorde Egyezményt, ami megvédte volna őket a Max Mosley által elfogadtatott technikai szabálymódosításoktól.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!