Ecclestone kezében a döntés gumikérdésben - F1VILÁG.HU

Ecclestone kezében a döntés gumikérdésben

HIRDETÉS

Komoly csatát kell megvívnia a Forma-1 jelenlegi gumiszállítójának, a Pirellinek, valamint a visszatérésre pályázó Michelinnek – a két gyártó közül választ ugyanis majd Bernie Ecclestone idén ősszel.


Komoly csatát kell megvívnia a Forma-1 jelenlegi gumiszállítójának, a Pirellinek, valamint a visszatérésre pályázó Michelinnek – a két gyártó közül választ ugyanis majd Bernie Ecclestone idén ősszel.

A sportot irányító testület még néhány hónapja írta ki a tendert a 2017 és 2019 közötti időszakra, és összesen két pályázat érkezett – az egyik a Pirelli, a másik pedig a Michelin részéről.

A gumigyártóknak eztán július 17-ig volt lehetőségük arra, hogy meggyőzzék a Forma-1 elöljáróit szándékaikról. A Pirelli megerősítette, mindez megtörtént, és úgy tudni, a Michelin is eredményes volt a kérdésben, így most a kereskedelmi jogokat birtokló Bernie Ecclestone kezében van a döntés.

A hírek szerint a 84 esztendős üzletember a következő hetekben ül majd össze Paul Hembery-vel és Pascal Couasnonnal, a bejelentésre pedig várhatóan szeptemberben kerül sor.

„Nekünk nyilvánvalóan van egy 100 éves történetünk a motorsportban, és már öt éve vagyunk itt, a Forma-1-ben” – mondta a Pirelli motorsport-igazgatója, Paul Hembery.

„Egy jól ismert, komoly beszállító vagyunk a motorsportban, szóval ez jelenti az alapot. Ami pedig a technikai aspektust illeti, már többször elmondtuk, hogy azt fogjuk csinálni, amit a Forma-1 kér tőlünk.”

„Ha változtatni akarnak a szabályokon, akkor minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy kövessük őket.”

„Azt nyilván nem tudjuk, hogy a Michelin milyen pályázatot adott be, és mivel állnak majd Bernie elé. Alapvetően ez most egy üzleti döntés lesz.”

„Az FIA megtette a maga részét, kiválasztotta a nevezőket, most pedig a kereskedelmi jogok birtokosán a sor, hogy eldöntse, melyik vállalat lenne a legjobb partner a sportág számára.”

Hirdetés

„Most természetesen elkezdünk majd egyeztetni, és minden aspektusát megvizsgáljuk ennek a dolognak. Biztos vagyok abban, hogy ugyanez történik a másik gyártó esetében is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!