Ecclestone visszavágott a Ferrarinak - F1VILÁG.HU

Ecclestone visszavágott a Ferrarinak

HIRDETÉS

Bernie Ecclestone visszavágott a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak, aki arra ösztönzi a csapatokat, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy nagyobb részesedést kapjanak a bevételekből és nagyobb legyen a beleszólásuk a sportba a jövőben.

Bernie Ecclestone visszavágott a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak, aki arra ösztönzi a csapatokat, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy nagyobb részesedést kapjanak a bevételekből és nagyobb legyen a beleszólásuk a sportba a jövőben.

Di Montezemolo, aki a Forma-1-es csapatok szövetségének (FOTA) elnöki pozícióját is birtokolja, a Ferrari karácsonyi partiján a riportereknek elmondta, véleménye szerint már csak idő kérdése, és Ecclestone arra kényszerül, hogy nagyobb teret adjon a csapatoknak.

A sport kereskedelmi jogait igazgató brit üzletember azonban nem tudja hova tenni a Ferrari elnökének nyilatkozatát, különösen úgy, hogy az olaszok jóval többet kapnak a bevételekből, mint a többiek, történelmi múltjuk miatt.

“Az egyetlen dolog, amit nem említ, az az extra pénz, illetve azok az extra dolgok, amiket a Ferrari évek óta kap” – mondta Ecclestone a The Times-nak.

“A Ferrari sokkal több pénzt kap, mint a többiek. Ők pontosan tudják, hogy mit kapnak, nem olyan ostobák. Körülbelül 80 millió dollárral tehetnek többet zsebre. Mikor megnyerik a konstruktőrök versenyét, ahogy azt idén tették, akkor 80 millió dollárral kapnak többet, mint ha a McLaren nyerte volna meg.”

“Ahelyett, hogy több pénzt kérne (di Montezemolo), azt kellene tennie, hogy azt az extra pénzt, amit a csapata kap, szétosztja a többiek között” – folytatta Ecclestone, aki azt is elmondta, hogy a Ferrarival még 2003-ban egyeztek meg az extra pénzről, aminek fejében az olaszok aláírták, abban az esetben sem csatlakoznak a rivális szériához, ha azt a többi csapat útjára indítja.

“Ők voltak az egyedüli csapat, amely nem csatlakozott a többi nagyvállalathoz. Hogy miért nem? Pontosan az extra 80 millió dollár miatt. Egyszerűen “megvettük” a Ferrarit. Megvettük a Ferrari hűségét. A szerződésünk arról szólt, hogy “megvesszük” őket, így nem csatlakoznak a többiekhez.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!