Édesanyja szerint Räikkönen jövőre visszavonul - F1VILÁG.HU

Édesanyja szerint Räikkönen jövőre visszavonul

HIRDETÉS
Kimi Räikkönen édesanya, Paula úgy véli, fia a 2020-as szezont követően befejezi Forma-1-es pályafutását.
RAIKKONEN Kimi  Räikkönen(fin), Alfa Romeo Racing C38, portrait  during the 2019 Formula One World Championship, Abu Dhabi Grand Prix from November 28 to december 1 in Yas Marina - Photo Frederic Le Floc'h / DPPI

A 2007-es év világbajnoka a tavalyi szezont követően szerződött a Ferraritól az Alfa Romeo csapatához, jelenleg érvényes szerződése pedig a következő idény végéig szól.

Räikkönen édesanyja, Paula a minap egy interjúban elárulta, az ő programja is elég sűrű, hiszen folyamatosan figyelemmel kíséri fia szereplését – elmondása szerint azonban ez 2021-ben megváltozhat.

„Én arra számítok, hogy a következő év lesz Kimi utolsó Forma-1-es éve” – mondta Räikkönen édesanyja az Ilta Sanomat című finn lapnak, majd nevetve hozzátette: „Az én életem is évek óta csak az időbeosztásról szól, hiszen nézem az összes szabadedzést, időmérőt és versenyt! Szóval 2021-ben kicsit nyugodtabb lehet a helyzet.”

Maga Räikkönen egyébként nemrég azt mondta, még nem döntött a folytatásról.

„Nos, előbb-utóbb meg kell hozni a döntést, de még nem nagyon gondolkodtam rajta” – mondta a 40 éves pilóta.

„Nem tudom, mennyire változnak meg a dolgok az új szabályok miatt. Papíron jelentősek a változások, de semmi értelme erről spekulálni addig, amíg nem látjuk a pályán a versenyautókat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!