Egy sáros gödör mélyéről mászott ki 2017 után a McLaren - F1VILÁG.HU

Egy sáros gödör mélyéről mászott ki 2017 után a McLaren

HIRDETÉS
Zak Brown vezetése alatt egy új sikerkorszakára készül a McLaren Forma-1-es istállója, ami 2017-ben még egy haldokló csapat érzését keltette. A sikergyáros csapatvezető elárulta, milyen állapotban vette át a gárda irányítását.
Lando Norris, McLaren MCL35 crosses the line to take te checkered flag

Nagyot fordult a világ a McLaren Forma-1-es istállójával 2016 vége óta, miután egy bizonyos Zak Brown megkapta a többszörös világbajnok istálló felett az irányítást. A csapat akkoriban írta fennállásának egyik legnehezebb időszakát: a Hondával kötött szövetség eredményessége messze elmaradt az elvártaktól, a csapatmorál pedig gyenge volt, így azt az évet a konstruktőri hatodik helyen zárta az alakulat. Egy évvel később sem javult a helyzet, akkor a kilencedikek lettek. Innen kezdte felépíteni a ma ismert McLaren Brown, aki az utóbbi évek alatt új életet lehelt a széteső csapatba.

„A környezetet és az ott zajló folyamatokat tekintve rosszabb volt a helyzet, mint gondoltam” – emlékezett vissza az akkori időszakra Brown. „A történetének legrosszabb időszakában csatlakoztam a McLarenhez. Második évét írtuk a Hondával való kapcsolatunknak, amivel megszenvedtünk, de a logika azt diktálta, hogy a harmadik szezonunk jobb lesz. Ennek a fordítottja lett igaz. Ez nem a Hondán, hanem az egész környezeten múlt.”

„Arra számítottam, hogy egy olyan csapathoz érkezek meg, ami az építkező fázisban jár, de valójában a lejtőn gurult lefelé. Ez meglepő volt, azonban a futamgyőzelmeik és világbajnoki címeik számát, valamint az ott dolgozó tehetségeket figyelembe véve tudtam, hogy csak a megfelelő vezetésre van szükségük az eredményességhez. Ez egy nagyszerű utazás volt.”

Brown vezetése alatt a McLaren egyre erősödve visszakapaszkodott a középmezőny elejébe, és Lando Norris személyében kinevelt egy világbajnok kaliberű pilótát. Az istálló emellett a paddock egyik legjobb hangulatú csapataként is ismert.

„Jól érezzük magunkat. Hogyan is ne élveznénk a versenyzést? Még ha nem is nyerünk, az is szórakoztató. Így az emberek is keményebben dolgoznak. Ez egy nehéz munka. Szórakoztató, de nehéz” – magyarázta Brown, aki 2016-ban egy teljesen más hangulatú istállóhoz érkezett meg.

„A kommunikáció gyenge volt, a bizalom pedig alacsony. Mindenféle kulturális probléma jelen volt, de ott voltak a technikai gondok is. A szimulátorunk és a gyártórészlegünk elavult volt, a szélcsatornánk pedig még mindig az, miközben épül az új. Szóval kulturális szempontból nem működtünk valami jól, nem működtünk egységként, technikai oldalról pedig hátrányban voltunk. Mostanáig ezeken dolgoztam, ami jó irány, de még így sem tartunk ott, ahol szeretnénk.”

Egy F1-es csapatot eredményesen irányítani óriási teljesítmény, és egyben kemény munka is. Ezért alakult különösen édesen a csapat számára a 2021-es Olasz Nagydíj, amelyen Daniel Ricciardo az első, Lando Norris pedig a második helyen ért célba.

„”Egy ilyen ikonikus helyszínen a rajtnál átvenni a vezetést, a legjobb bokszkiállásokat és leggyorsabb köröket teljesítve dupla győzelmet aratni – ott minden összeállt, és ez hihetetlen volt” – emlékezett vissza Brown.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!