Friss hírek

Egy számítógépes háttérképpel motiválja magát Bottas

Külső szemmel nézve talán furcsának tűnő, ám a sportban igencsak bevett megoldással próbálja motiválni magát a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzője, Valtteri Bottas.

A finn pilóta idén újra annak reményében vágott neki az F1-es küzdelmeknek, hogy a világbajnoki címért harcolhat, ám meglehetősen nehezen indult számára a szezon, és már most 58 pontos hátrányban van a listavezető Max Verstappen mögött.

Bottas a Monacói Nagydíjon jó úton haladt a 2. hely megszerzése felé, ám bokszkiállása során nem tudták leszedni autójáról a jobb első kereket, így kénytelen volt feladni a futamot.

A Mercedes csapatát irányító Toto Wolff több interjúban is beszélt már versenyzőik mentális erősségéről, Bottas pedig még márciusban azt mondta, meglehetősen „extrém” módon készült az új idényre.

Wolff még a Spanyol Nagydíj hétvégéjén beszélt arról, menedzsmentjének egyik taktikája az, hogy egy riválisuk fotóját helyezik el egy szembetűnő helyen, hogy így motiválják magukat.

„El lehet helyezni ennek a bizonyos személynek a fotóját a naptárban, vagy az asztalon, és valahányszor hiányzik egy kis motiváció, rá lehet pillantani” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

„Bárki megcsinálhatja. Azoknál, akikkel dolgozom, rendre látom, hogy feltűnnek ilyen fotók. Erőteljes pszichológiai fegyver.”

„Ami engem illet, van két fotó, amit folyton magammal viszek, és amik ott vannak az asztalomon. Egyik embernek sincs semmi köze a Forma-1-hez, vagy a versenyzéshez. Simán az üzlettel kapcsolatos.”

Valtteri Bottas a Motorsport.com című lapnak Monacóban elárulta, ő is alkalmaz hasonló taktikát.

„Én nem cipelem a táskámban Lewis vagy Max fotóját, de van egy hasonló. A Totóval való tavalyi beszélgetésem inspirált. Van valami a számítógépemen, egy háttérkép, ami motiváció számomra, valahányszor felcsapom a laptopomat.”

„Nem egy pozitív dolog. Egy negatívum, ami mindig emlékeztet arra, hogy megmutassam nekik, mire vagyok képes!”

A finn pilóta azt nem árulta el, pontosan milyen fotóról is van szó: „Azt nem fogom elmondani.”

A Forma-1 mezőnye hétvégén Azerbajdzsánba látogat, ahol Bottas 2019-ben a pole-ból indulva győzni tudott

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!