Egy szendvicses zacskó okozta Alonso kiesését Bahreinben - F1VILÁG.HU

Egy szendvicses zacskó okozta Alonso kiesését Bahreinben

Röhejes probléma miatt volt kénytelen feladni a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjat a Forma-1 kétéves kihagyás után visszatérő Fernando Alonso.

A spanyol versenyző jó eséllyel pályázott a pontszerzésre a szezon első versenyén, a McLaren, az Aston Martin és a Ferrari versenyzőivel harcolhatott a top 10-ben – habár kisebb problémái voltak autójának akkumulátorával.

Az Alpine versenyzője viszont nem jutott el a célig – a hátsó fékek túlmelegedése miatt Alonso a bokszba kényszerült, ahol feladta a futamot.

 

A verseny utáni elemzés aztán kiderítette, egy kidobott szendvicses zacskó került a féktűhőnyílásba, emiatt melegedtek túl a fékek.

„Az első bokszkiállás után volt egy kisebb problémánk, ami miatt csökkentenünk kellett az autó teljesítményét, és aztán a második kiállás után egy szendvicses zacskó beragadt Fernando autójának hátsó fékcsatornájába” – nyilatkozta az istálló vezérigazgatója, Marcin Budkowski.

„Emiatt nagyon megnőtt a hőmérséklet, és megrongálódott a fékrendszer, szóval biztonsági okokból ki kellett állnunk. Nagyon balszerencsés első verseny volt ez Fernando számára, figyelembe véve, hogy mennyire erősen versenyzett.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Egy szendvicses zacskó okozta Alonso kiesését Bahreinben
Spanyol Nagydíj: A vasárnapi események percről percre
Váltócsere után Leclerc a bokszból rajtol Barcelonában
Ekkor rajtol az F1-es Spanyol Nagydíj
Marko: Perez ne a vb-címről álmodozzon, hanem a versenyzéssel foglalkozzon!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!