Egy versenyképes autóval Rosberg szárnyalna - F1VILÁG.HU

Egy versenyképes autóval Rosberg szárnyalna

HIRDETÉS

Amint a Mercedes versenyképes autóval áll elő, úgy Nico Rosberg rendszeresen a dobogó tetejére állhat majd – állítja a német gyártó motorsport-igazgatója, Nobert Haug, aki Mika Häkkinenéhez hasonlította a német pályafutását.


Amint a Mercedes versenyképes autóval áll elő, úgy Nico Rosberg rendszeresen a dobogó tetejére állhat majd – állítja a német gyártó motorsport-igazgatója, Nobert Haug, aki Mika Häkkinenéhez hasonlította a német pályafutását.

A Mercedes csütörtökön jelentette be hivatalosan, hogy több évvel meghosszabbította Rosberg jövőre lejáró szerződését, így az ifjú versenyző még sokáig a brackley-i gárda tagja lehet.

Rosberg összesen 106 F1-es nagydíjat tudhat már a háta mögött, nyernie azonban mindezidáig még egyszer sem sikerült. Norbert Haug úgy véli, amint sikerül győztes autót adniuk a német alá, ez gyorsan megváltozik majd.

„Nicónak soha nem volt olyan autója, mellyel nyerhetett volna, mint ahogy a legtöbb versenyzőnek sincs ilyen a Forma-1-ben” – mondta a német szakember Abu Dhabiban.

„De adjanak neki egy autót, és egy szezonban tíz versenyt, vagy még többet is megnyer majd!”

„Ha van egy olyan autód, mely esélyes a győzelemre, és nem nyersz, akkor az komoly probléma lehet számodra. De ha tudod, hogy a lehető legjobb eredményt éred el, és a teljesítmény a megfelelő irányba halad, akkor teljesen más a helyzet.”

Haug hozzátette, véleménye szerint Nico Rosberg hasonló helyzetben van, mint annak idején Mika Häkkinen, aki a 90’-es években nagyon sokat várt arra, hogy végre 1998-ban világbajnok lehessen.

„Azt hiszem, nagyon hasonló a helyzet. Mikának sem volt olyan autója, mellyel nyerhetett volna: David [Coulthard] volt az, aki megnyerte az első versenyt akkoriban, 1997-ben, Melbourne-ben. Mika aztán azon év későbbi felében szintén győzni tudott Jerezben, ami komoly áttörés volt. Ezután egymás után nyerte a versenyeket.”

„Nem azt mondom, hogy Nico is így tesz majd, de lehetséges. Ha minden összetevő adott, akkor olyan helyzetbe kerülhetsz, mint Sebastian Vettel idén.”

Hirdetés

„Nicónak ugyanazok a céljai, mint nekünk, és kényelmesen érzi magát a csapatnál. Az a célja, az az álma, hogy velünk együtt javítson a dolgokon. Fel kell ismernünk, hogy fiatal csapat vagyunk. A Brawn megnyerte a bajnokságot 2009-ben, ám akkor teljesen más idők jártak. Most itt van a költségekre vonatkozó egyezmény (RRA), más struktúrában dolgozunk, és a csapat kizárólag szponzori pénzekből, valamint a FOM bevételeiből gazdálkodik.”

„Harmadannyi pénzt költünk, mint 2005-ben, a realitás pedig az, hogy manapság van három nagyon erős topcsapat: hat autó, hat rendkívül erős versenyzővel, és bekerülni ebbe a csoportba csak jelent valamit.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!